A Sapientia az erdélyi magyar szellemi élet egyik központjává vált
- Ő volt az útkeresőnk, az első rektorunk; szeretném, ha láthatná, mivé fejlődött az egyetem, melyet egykor elindított – fogalmazott az emlékkonferenciát megnyitó köszöntőjében Dávid László, a Sapientia EMTE jelenlegi rektora. 2003-ban az otthonában egy interjút készítettek Tonk Sándorral, amelyben többek között elmondta: ha nem hitt volna abban, hogy a Sapientiából valóban egyetem lesz, nem vállalta volna ezt a feladatot – idézte fel Dávid László. Az intézmény alapítása óta eltelt közel két évtized, s az eltervezett egyetem valósággá vált, és kitermelt egy értelmiségi közösséget, amely tud önállóan gondolkodni, és amely elkötelezett a közösség fele – hangsúlyozta a rektor. Tonk Sándor annak idején egy olyan erdélyi magyar egyetem létrehozásának szükségességét fogalmazta meg, amely felöleli a tudomány minden területét; a Sapientiának jelenleg 31 alapképzési, 12 mesterképző szintű szakja van, amely jelentősen fedi azokat a területeket, amelyek hiányfoltjai voltak az erdélyi magyar tannyelvű felsőoktatásnak; ilyenek például a műszaki tudományoknak a különböző szakjai, amelyek a marosvásárhelyi kar keretében működnek.
– Mindamellett, a Sapientia a csíkszeredai, s marosvásárhelyi, és a kolozsvári szellemi életnek az egyik központja is lett – emelte ki Dávid László. Hozzátette: bár gondok mindig vannak, és a „Quo vadis, Sapientia” kérdés is foglalkoztatja az intézmény vezetőségét, arról mindenesetre bizonyosságot szereztek – többek között Tonk Sándor hozzájárulása révén –, hogy egyértelműen van belső igény erre az egyetemre, s van tudás is a fenntartására.
Intézményesíteni az erdélyi magyar tudományművelést
Kovács András akadémikus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem művészettörténész professzora megemlékező, köszöntőbeszédében azt emelte ki, hogy milyen szerepet játszott tanártársa, és barátja, Tonk Sándor a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen 1990 után újraindított magyar nyelvű történelemoktatásának, és az erdélyi magyar tudományosság alapintézményének, az Erdélyi Múzeum Egyesületnek az újjászervezésében.
Ennek a két intézménynek az 1990 utáni történetét, „hihetetlenül szerencsés történelmi fordulat, egy világbirodalom váratlan összeomlása és egy kártékony, hatalmi szóval fenntartott, hiteltelenné vált ideológia süllyesztőbe kerülése következtében Sándor barátunknak alkalma volt bizonyos mértékig befolyásolni” – emelte ki Kovács András. Elmondta, bár az 1990 előtti időkben meggyőződésük volt, hogy előbb-utóbb be kell következnie egy fordulatnak, nem reménykedhettek egyetemi katedrában; annak „örülhettünk, hogy a körülmények kivételesen szerencsés összjátéka révén, passziónknak, a tudományos kutatásnak élve művelhettük magunkat, ritkán másokat is.”
Az 1990 utáni évek a tervezgetések és a remények korát jelentették – mondta a professzor. A hatalmi önkény által 1950-ben felszámolt Erdélyi Múzeum-Egyesületet egykori tagjai újraalapították. Az 1980-as évek elején beszüntetett, majd a fordulat után újrainduló magyar nyelvű történelemoktatás kezdetben három hallgató, és a még aktív, illetve az 1983 előtt nyugdíjazott néhány tanár közreműködésével zajlott. Ebbe a munkába kapcsolódott bele Tonk Sándor is 1992-ben, amikor megbízták az egyetemes középkor történetéhez kapcsolódó tárgyak oktatásával. „Évekig Marosvásárhelyről ingázva tartotta az óráit, előadásokat és szemináriumokat, olyan hallgatóknak, akiknek jóformán fogalmuk sem volt a diszciplínáról, akik legtöbbször az érettségi előtt román nyelven bemagolt iskolás szövegek narodnyik meg vulgármarxista fogantatású közhelyeit hozták magukkal” – mondta a professzor, hozzátéve: ezeknek az első évfolyamoknak a végzettjei ma Erdély múzeumaiban és különböző kutatóhelyein tevékenykednek, s tudásuk alapját Tonk Sándor s akkori kollegái vetették meg.
Az EME-nek, az erdélyi magyar tudóstársadalom 1859-ben létrejött „muszáj akadémiájának” újraalakításától kezdve Tonk Sándor az alelnöke is volt. Az intézmény történetét, alapvető célkitűzéseit összegezve Kovács András elmondta: az EME létrejöttekor a tudományok művelésére, a tudományos eredmények népszerűsítésére s az erdélyi társadalom kulturális örökségének a gyűjtésére, bemutatására és megőrzésére vállalkozott. Különféle tárainak, gyűjteményeinek nagy részét azonban az impériumváltás után a román egyetem kisajátította, 1950-es felszámolásakor pedig elkobozták vagyonát, s különböző intézmények között szétosztogatták maradék gyűjteményeit.
Az 1990-es években az EME újraalapítói felismerték, hogy – ismét – kiemelt szerepet kell szánni a tudományművelésnek; ennek eredményeként jött létre a „néhai Jakó Zsigmond professzor kitartó törekvéseinek, az EME akkori vezetőségének, így igazságtalanul korán elhunyt barátunk tevékenységének is köszönhetően” a Kutatóintézet, amely Erdély történetének, magyar társadalmának és a magyar nyelvnek sok szempontú vizsgálatára törekszik – magyarázta Kovács András professzor.
Az EME kutatóintézeti munkájának egyik alappillére a Szabó T. Attila Szótörténeti tárának folytatása és befejezése, a tudós hatalmas nyelvészeti hagyatékának kezelése és feldolgozása volt; a másik pillére pedig Jakó Zsigmond történész professzor hatalmas, eredetileg egyszemélyes vállalkozása, az Erdélyi Okmánytár volt, amelynek II. kötete már a Jakó Zsigmond-tanítvány, Tonk Sándor első tanítványainak, „az általa felfedezett” fiataloknak a közreműködésével készült – részletezte Kovács András.
A kutatás egy harmadik pillére 1997 után körvonalazódott, amikor Tonk Sándor, hogy „gyakorlóteret és értelmes, hasznos, hosszú távú munkát szerezzen hallgatóinak”, újabb kutatócsoportot szervezett az erdélyi fejedelmek Királyi Könyveinek a kiadására. A diákok által készített első, János Zsigmond fejedelem királyi könyve címet viselő kötet kéziratának az elkészültét még megérte, bevezető ajánlását ő fogalmazta és jegyezte 2003. július 17-én, nem egészen egy hónappal az elhunyta előtt – mondta el Kovács András. Mint írta: „A három fiatal historikus Jakó Zsigmond ugyancsak szigorú, de mindig az ügyre tekintő felügyeletével és segítségével úgy végezte el a regesztázás ugyancsak nehéz munkáját, hogy semmi reménye nem volt azt illetően, hogy az elvégzett munka nyomán a tudományos intézményrendszerbe bekerülhessenek. Állítom: a kéziratot, a jegyzeteket készítő három fiatal példamutató munkát végzett. Az eredmény azonban figyelmeztetés is: intézményesíteni kell az erdélyi magyar tudományművelést” – olvasta fel Tonk Sándor gondolatait Kovács András, hozzátéve: az EME Kutatóintézete immár működőképes, kiadványai ütemesen készülnek, jelennek meg, s a Tonk Sándor által említett akkori fiatal kutatók tudományos eredményei is igazolják, néhai tanáruk nem tévedett, mikor rájuk esett választása.
„A gyerekeket itt kell megszülni és felnevelni”
A konferencia első előadását Tonk Sándor fia, a Sapientia EMTE oktatója és dékánja, Tonk Márton tartotta, aki az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete kapcsán emelt ki néhány alapvető jellegzetességet, megállapításaiba beleszőve édesapja szemléletmódját is a kérdéskört illetően.
„Bármilyen módon összeállított oktatáspolitika meddő törekvés marad, amennyiben ebben a mi erdélyi országrészünkben nem lesznek gyermekek; az erdélyi oktatáspolitika egyik alapvető kihívása ilyenképpen az, hogy hány gyerek születik és marad itt” – hangsúlyozta Tonk Márton. Elmondta: családjukban az elvándorlás, a kitelepedés tabu téma volt, fel sem lehetett vetni, nemhogy annak lehetőségéről vitát kezdeni. Édesapjának meggyőződése volt, hogy „itt kell maradni, a gyerekeket itt kell megszülni és felnevelni”.
El lehet mondani azt, hogy a kilencvenes évektől napjainkig az erdélyi magyar felsőoktatásnak kialakult egy hálózata, sőt, létrejött a kárpát-medencei egységes magyar felsőoktatási térség is – állapította meg a Sapientia dékánja. Az elmúlt tanévben Erdélyben az alapképzési szinttől a doktori képzés szintjéig 10 566 fiatal tanult magyar tannyelvű felsőoktatási intézményben, amelyekben 753 alapállású oktató dolgozott – ismertette Tonk Márton. Székelyföldön, Marosvásárhelyt is számításba véve, 45 százaléka tanul a hallgatóknak, de Marosvásárhelyt kivéve a számításból, ez az arány 17 százalékos, és a diákok zöme a Sapientia csíkszeredai karának hallgatója.
Az erdélyi magyar felsőoktatás egyik kihívása jelenleg az, hogy az érettségizőknek egynegyede jelenik meg a magyar tannyelvű egyetemeken, egynegyede a román intézményrendszerbe iratkozik, és 50 százaléka egyikben sem tűnik fel – hívta fel a figyelmet Tonk Márton. Hozzátette: kihívás az is, hogy a fiataloknak „úgy kell megmaradniuk magyarnak, hogy minél jobban beszéljenek románul, különben a munkaerőpiac kilencven százalékából kimaradnak”.
Másrészt, az önálló, állami támogatású magyar tudományegyetem létrehozása 1990-től célként, jogként, követelésként fogalmazódott meg; tény ugyanakkor az, hogy az egykori Bolyai Egyetem visszaállítására jelenleg politikai akarat egyáltalán nem mutatkozik, s nincs kifejezetten az egyetemi szféra napirendjén sem – mondta a dékán. Ugyanakkor a 2011/1-es törvény úgymond „kodifikálja is a multikulturális egyetemeket”, amely az államnak egyfajta törekvése az előző felvetés teljesítésének megkerülésére.
Mindezekkel együtt, pozitívumnak számít az, hogy létrejött az erdélyi magyar felsőoktatás „több lábon álló” intézményhálózata, amely az állami keretek között működő intézményekből, s a magánegyetemekből áll. A Sapientia létrehozásáról való megállapodás után 18 év telt el: ez idő alatt létrejött egy önálló magyar tudományegyetem, körülbelül 200 egyetemi oktatóval és ugyanakkora adminisztratív személyzettel; van önálló magyar felsőoktatás a Székelyföldön; magyar tannyelvű műszaki és mérnöki képzés, illetve jogászképzés egyaránt zajlik a Sapientián, amelyekre jelenleg nincs alternatíva az állami rendszerben; a Sapientia jogtudományi intézete a restitúciós ügyek háttérintézménye is – részletezte a dékán. Létrejött ugyanakkor a magyar nyelvű agrártudományi képzés is Sepsiszentgyörgyön, amely földvásárlási programmal is társul, azaz árendába adhatják majd a földeket a végzetteknek, akiknek még nincsenek kereteik saját vállalkozásaik elindítására – tette hozzá Tonk Márton, idézve édesapjának egy gondolatát: „az erdélyi magyar felsőoktatás jövőjét a versenyszellem s az együttműködés jelenti.”
(Borítókép: Kiss Olivér)
