A vetélkedőre egyrészt gyermekműveket kellett küldeni (verset és mesét, valamint rajzot), továbbá a verseny az alkotó kedvű óvónőket is megszólította, nekik is verset vagy mesealkotást kellett beküldeniük – tájékoztatott Osváth-Boros Jolán. Magyar vonalon Kolozs és Kovászna megyéből érkeztek munkák, amelyek elbírálásában Batiz Elly szaktanfelügyelő és Újvári Ildikó, a Szabadság főszerkesztője vett részt a Vidám vonatocska óvodában megtartott értékelőn.
A gyerekekkel való folyamatos foglalkozások során a pedagógusok törekednek arra, hogy vers- és meseolvasással, a történetek eljátszásával fejlesszék, gazdagítsák a gyerekek szókincsét. A felolvasott versek ritmusára kitalálnak rövid sorokat, rímeket meg ellentétpárokat keresnek, szóláncokat alkotnak – és így „születnek” meg a kedves kis versek, mesék, amelyekkel aztán részt vesznek a versenyen – magyarázta Osváth-Boros Jolán. A mozgásos, játékos elemek mellett, az óvodai nevelés másik páratlan eszköze a mese: a mindennapos mesélés, verselés, mondókázás a kisgyermek egészséges lelki fejlődésének elmaradhatatlan része. Az óvodapedagógus mesélt az általa is használt Kett-módszer sikerélményéről is, amikor a mesélés során a gyermekek nem passzív hallgatói a történetnek, hanem azonosulnak a szereplőkkel, jeleket, szimbólumokat hoznak létre és használnak, mozgás, ének és tánc segítségével élőbbé varázsolják a történetet.
A versek, mesék elolvasása és megbeszélése, valamint pontozása után a következő eredmény született:
1. Gyermekmesék:
I. díj: Győri Rebeka: A hóvirág és fűszál (Gr. cu P. P. Albă ca Zăpada/Hófehérke, Kolozsvár, Muszka-Pál Anna és Bokor Ildikó óvónők). II. díj: Jánosi Vivien Dorottya: Az angyal szilvesztere (Gr. cu P. P. Trenuleţul veseliei/Vidám vonatocska, Kolozsvár, Osváth-Boros Jolán és Jankó Ágnes óvónők). III. díj: Asztalos Tímea Carolina: Anna, a karácsonyi angyal (Gr. cu P. N. Tureni/Tordatúr, Kövecsi Noémi Mária óvónő). Dicséret: Kiss Antónia Adrienn: A legkisebb cicus (Gr. cu P. P. Căsuţa fermecată/Varázsházikó, Szamosújvár, Hideg Magda óvónő). Szivárvány különdíj: Molnár István: Istvánka, a boldog gyermek (Gr. cu P. P. Vackor, Kézdivásárhely, Bimbó Zita, Csekme Noémi óvónők).
2. Gyermekversek:
I. díj: Fodor Amália: Itt a tél (Gr. cu P. P. Trenuleţul veseliei/Vidám vonatocska, Kolozsvár, Osváth-Boros Jolán és Jankó Ágnes óvónők).II. díj: Imecs Orsolya: Hull a hó (Gr. cu P. P. Parfum de tei/Hársfaillat, Kolozsvár, Gergely Erika Magdolna óvónő). III. díj: Győri Rebeka: A hóember (Gr. cu P. P. Albă ca Zăpada/Hófehérke, Kolozsvár, Muszka-Pál Anna és Bokor Ildikó óvónők). Dicséret: Gombos Szilvia Hilda: (Gr. cu P. P. Trenuleţul veseliei/Vidám vonatocska, Kolozsvár, Osváth-Boros Jolán és Jankó Ágnes óvónők). Szivárvány különdíj: Lőrincz Venczel: A sílécem (Gr. cu P. P. Albă ca Zăpada/Hófehérke, Kolozsvár, Muszka-Pál Anna és Bokor Ildikó óvónők).
3. Illusztrációk:
I. díj: Vitus Bulbuk Áron: vízfestmény – Mese a kis sünről (Gr. cu P. P. Albă ca Zăpada, Kolozsvár, Muszka-Pál Anna és Bokor Ildikó óvónők). II. díj: Jakab Ágnes: rajz – Mikulás (Gr. cu P. P. Vackor, Kézdivásárhely, Szász Kovács Réka és Lázár Edit óvónők). III. díj: Szász Kincső: vízfestmény – Jancsi és Juliska (Gr. cu P. P. Vackor, Kézdivásárhely, Csekme Noémi és Bimbó Zita óvónők). Szivárvány különdíj: Marthi Dóra: rajz – Karácsony (Gr. cu P. P. Vackor, Kézdivásárhely, Szász Kovács Réka és Lázár Edit óvónők).
4. Pedagógusi alkotások:
I. díj: Szász-Kovács Réka: Az elmaradt ajándék (Gr. cu P. P. Vackor, Kézdivásárhely).
II. díj: Bódi Tünde-Andrea: Tél dicsőítő (Gr. cu P. P. Albinuţa/Méhecske, Kolozsvár). III. díj: Sándor Ildikó Beáta: Vidám mókusok tele (Gr. cu P. P. Floare de iris”/Írisz, Kolozsvár). Dicséret: Bódi Tünde-Andrea: Hóbundában alszik a táj (Gr. cu P. P. Albinuţa/Méhecske, Kolozsvár); Kövecsi Noémi Mária: Peti, Panni, a tél első hava (Gr. cu P. N. Tureni/Tordatúr); Perde-Kilin Tünde: Hókristályok kergetőznek (Gr. cu P. P. Albinuţa/Méhecske, Kolozsvár).