Régészeti engedély nélkül folytak ásatások a városközpontban
A Polgármesteri Hivatal által elkövetett mulasztás igen súlyosnak bizonyul az elmúlt években a kolozsvári műemlékeket ért rongálások sorában és rámutat a város régészeti és történelmi emlékeit naponta érő veszélyekre. A Főtér nyugati oldala, a jelenleg zajló munkálatok területe különösen fontos régészeti és történelmi értékeket rejthet, hisz a terület az egykori római város, Napoca központi, illetve déli részén húzódik.
Nem messze az érintett területektől 1994-ben és az azt követő időszakban több alkalommal (2000–2005 között) történtek régészeti ásatások. A főtéri ásatások – bár akkor politikai töltetük miatt rossz emlékként maradtak meg különösen a kolozsvári magyar közösség emlékében – jelentős régészeti leleteket hoztak felszínre. A Mátyás szoborral szembeni területen például egy nagyméretű városi villa (domus) került részletes feltárásra. Kiemelendő, hogy a Szent Mihály-templom előtti területen, a Római Katolikus Plébánia előtti útszakaszon számos, a 19. századból fönnmaradt litográfián és festményen még látható újkori épület állt, amely a templomot vette körül egészen azok lebontásáig 1898 áprilisában.
A munkálatok során felszínre került faragott kő
A most zajló csatornázások tehát úgy római, mint újkori épületek és emlékek által zsúfolt területen zajlanak, így a régészeti engedély és szakmai felügyelet elengedhetetlen az ilyen esetekben. Csók Zsolt régész, az Erdélyi Történeti Múzeum munkatársa elmondta: ez az eset remélhetőleg intő példaként szolgál úgy a polgármesteri hivatal, mint más beruházók számára, és remélik, hogy a műemléki övezetben nem lesznek olyan munkálatok, amelyeket régészeti engedély és szakmai felügyelet nélkül végeznek.
A Főtér nyugati oldalán zajló munkálatok várhatóan májusig tartanak.