A helyszínen, az ásatási munkálatokat felügyelő Cosmin Onofrei, az intézmény régész-muzeográfusa a Szabadságnak elmondta: az eddigi ásatás során az utca hossztengelyében újkori épületek alapfal-részletei jöttek elő, legutóbb pedig egy olyan falszakasz, amely nagy valószínűséggel egy római kori ház fala lehetett. Az említett újkori épületek fel vannak tüntetve az 1800-as években készített térképeken is – ezeket 1898-ban, a Státusházak építésekor bontották le. A római kori falrészt az építési technikája, az alapjánál talált, a korspecifikus kerámiatöredékekből álló leletanyag alapján lehet keltezni, magyarázta a régész. Megerősítette: az igényesen kidolgozott, gondosan egymáshoz illesztett kőlapokból álló, római kori falrész egy házhoz tartozhatott, ahhoz túl keskeny, hogy az egykori erődítés fala lenne. Egyébként, az egykori római települést övező falnak is ebben a zónában kell húzódnia, észak-dél irányban, jegyezte meg. A kutatás a következő hetekben is folytatódik.
Borítókép: Rohonyi D. Iván