A hagyományhoz hűen idén is megünnepelte a Báthory István Elméleti Líceum három kilencedik osztálya az iskolaalapító Báthory István fejedelem születésnapját. „Nagy örömünnep számunkra a mai nap. Ha nem születik meg Báthory István fejedelem, nincs iskolánk, és nem állunk itt. Korszakalkotó volt, amit akkor teremtett. Ő hozta létre Erdély első egyetemét. Nagyon sok éve hagyományként az iskola közössége ezt az örömünnepet megüli. Kilencedikes diákok, legyetek büszkék, hogy benneteket ér az a megtiszteltetés, hogy megkoszorúzhatjátok a híres fejedelem és lengyel király szobrát, illetve gazdagodhattok azzal a tudással, amit az iskola története nyújt. A 21. században is töltekezzetek abból a gazdagságból, amit a Báthory István Elméleti Líceum nyújt a tudományosság, a lélek és a művészetek terén” – hangoztatta Schuller Hajnal iskolaigazgató. Bibza Boldizsár kilencedikes tanuló az iskolaalapító életrajzát ismertette, majd az iskola reneszánsz együttese zenélt. A tanulók elénekelték a piarista himnuszt, majd a kisépület udvarán található Báthory-szobrot és a főépület emlékfalánál található Báthory-mellszobrot is megkoszorúzták. Ezt követően történelmi vetélkedő kezdődött, amelynek tárgya Báthory István élete és az iskola története volt. Megtudtuk: Báthory István fejedelem születésnapjának megünneplésének ötlete a líceum volt történelemtanáráé, Vincze Zoltáné volt. Azóta a rendezvényt a történelem katedra szervezi meg az iskola zenetanárainak és a IX. osztályok osztályfőnökeinek közreműködésével. Az eseményen részt vett két piarista öregdiák, illetve Sárközi Sándor piarista paptanár is. (Nagy-Hintós Diana)