Az ünnepségen, amelyen a prefektúra, a megyei tanács, illetve a repülőtér vezetőségének a képviselői is részt vettek, elhangzott: tavaly körülbelül ugyanebben az időszakban érte el ezt az utasszámot a kolozsvári légikikötő.
David Ciceo vezérigazgató kijelentette: a hajtóművek ellenőrzése nagyon megnehezíti több légitársaság tevékenységét is, így ebben az évben nem biztos, hogy sikerül tartani a tavalyi utasszintet.
– A reptér történetében tizenharmadik alkalommal haladjuk meg az egymilliós utasforgalmat. A schengeni csatlakozás ugyan több utast csalhat Kolozsvárra és környékére, ám a hajtóművek visszahívása miatti járatcsökkentés következtében enyhe visszaesés tapasztalható – mondta.
Bejelentette: az új terminált június 4-én adják át.
A szerencsés utas, Laura Josan Avram 250 eurós utalványban részesült, amely a HiSky valamennyi járatán felhasználható.
(A szerző felvétele)