A résztvevő fiatalok Budapestről, Gödöllőről, Miskolcról, Debrecenből, Kecskemétről, Nyíregyházáról, Veszprémből, Pécsről, Nagyszombatról, Marosvásárhelyről, Gyergyószentmiklósról és Kolozsvárról érkeztek. Érdekesség, hogy első ízben megjelent néhány, a budapesti és miskolci egyetemeken angolul tanuló külföldi diák Azerbajdzsánból, Egyiptomból, Irakból, Mexikóból, Nigériából és Pakisztánból, akik szintén kutatómunkájuk eredményeit mutatták be. A számbavételen a műszaki területek (anyagtudományok, biztonságtudomány, gépészet, informatikai alkalmazások, környezetvédelem, építészet, járműipar, mechatronika, mezőgépészet, vegyészet, villamosságtan stb.), a műszaki oktatás, a tudomány- és technikatörténet, az interdiszciplináris kutatások kerültek terítékre – hangsúlyozta megnyitó beszédében Bitay Enikő, a szervezőbizottság elnöke, az EME főtitkára, a Műszaki Tudományok Szakosztályának vezetője.
Sipos Gábor EME-elnök arra emlékeztetett, hogy induláskor a műszaki tudományosság magyar nyelven való művelése volt az eredeti cél, aztán az évek során az ülésszak örvendetesen kinőtte magát, ma már fontos kapocs az anyaországgal. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora szerint csak egyetlen Kárpát-medencei tudományosság létezik, ehhez kell az élő kapcsolattartás. Gyulai József (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) kijelentette: a tudományban elsődleges szerep jut az anyanyelvnek, ha ez nem nyomja el a nemzetközileg elfogadott kommunikációs úzust. Roósz András (Miskolci Egyetem) és M. Csizmadia Béla (Gödöllői Szent István Egyetem) a szakképzettségen a fiatalok számára a tudást meghaladó világnézet kialakítását érti (ide értve a humán tudástárat is), amelyben a kutatási eredményeket el kell tudni helyezni. Rajnai Zoltán (Óbudai Egyetem) és Danyi József (Kecskeméti Egyetem) szerint van utánpótlás a kutatómunkában, amit a fiatalok szívesen vállalnak.
Máriás Nimród kiemelkedő kutatási tevékenységéért, sikeres előadásaiért vehette át a díjat
Az EME nevében Sipos Gábor Gr. Mikó Imre-emléklapot adományozott Roósz Andrásnak az erdélyi magyar műszaki tudományosság szíves és kitartó támogatása elismeréséül.