Felszámolják a Mátyás király utcai fényinstallációt?

Felszámolják a Mátyás király utcai fényinstallációt?
Néhány évvel ezelőtt a külföldön már évtizedek óta népszerűvé vált fényinstallációk koncepcióját honosította meg Kolozsváron is Andi Daiszler kolozsvári vállalkozó. A közügyek előmozdításában is aktív szerepet vállaló civil nevéhez fűződik a Lights On projekt, amelynek egyik installációját a Mátyás király utcában állandósította a kolozsvári önkormányzat. A villanyégőkből álló hangulatvilágítás ellen egy környéken élő lakos emelt panaszt nemrég a városháza My Cluj elnevezésű mobil alkalmazása révén.

Az évek során a Lights On projekt kiállított installációi több alkalommal megleptek, gyönyörködtetek: például a piarista templomban, majd a Farkas utcában kiállított óriáshold és óriásföld, a Iulius Park „szentjánosbogarai”, a kéz a kézben alkotás, és a Mi-e dor de tine, Te aştept felirat és sok más.  

A közönség lelkesedéssel és érdeklődéssel fogadta a Daisler Egyesület 2018-ban indított kezdeményezését, a köztéren vagy templomban kiállított káprázatos fényinstallációk csodájára jártak az emberek. Sőt, a sikeren felbuzdulva, az egyesület tagjai az Amerikai Egyesült Államokba is „exportálták” a koncepciót: Chicago városába is eljutott a Mi-e dor de tine fényfelirat.

Persze akadnak olyanok is, akiket zavar egy ilyen fényinstalláció köztéri állandósítása. Január 18-án hajnalban a Mátyás király utca egyik lakója panaszt regisztrált a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal által működtetett My Cluj elnevezésű mobil applikáción, amelyben azt kifogásolja, hogy a fényinstallációt folyamatosan működtetik. A panaszos pazarlásnak véli az installáció egészéjszakás működtetését, hiszen azt az adófizetők pénzéből fizetik. „Olyankor is égnek az égők, amikor senki sem jár az utcán, ami most, világjárvány idején igencsak jellemző. Ráadásul a villanyáram is megdrágul, ilyen összefüggésben pedig tiszteletlenség a lakossággal szemben a folyamatos áramhasználat. Ráadásul a fény beszűrődik a környékbeli lakásokba, ahol olyan, mintha folyamatosan nappal lenne. Ildomos lenne egy működési órarend bevezetése, de az is elég lenne, ha csak a város szempontjából fontos ünnepnapokon kapcsolnák fel az installáció fényeit” – írja a panaszos.

Andi Daiszler, a Lighs On Romania képviselője a Szabadságnak elmondta: ugyan a szervezeté volt a koncepció, de a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal döntött úgy, hogy állandósítja az elképzelést. – Az Erdei Szellemek elnevezésű installáció nyerte el a Lights On Románia 2016-os kiadásának díját. Úgy tudom, a Neon cég foglalkozott a kivitelezéssel – tette hozzá Daiszler, aki szerint teljesen renden van, ha valaki a hatóságok tudomására hozza elégedetlenségét.  

A városháza illetékesei még nem válaszoltak a panaszra. A közintézményen belüli forrásoktól megtudtuk: elvi kérdésről lévén szó, az ügyben minden bizonnyal a polgármester dönt. – A helyieknek és a látogatóknak tetszik ez a különleges fényinstalláció. Nem hinném, hogy a felszámolása mellett döntenének – nyilatkozta lapuknak a városházi alkalmazott.