A túlélés napja elnevezésű megmozdulásra a független szféra képviselői olyan, alkotáshoz kapcsolódó tárgyakat vittek magukkal, amelyek értelmüket vesztették vagy kihasználatlanná váltak a járvány kezdete óta. A kolozsvári résztvevők a társadalmi távolságtartás szabályait betartva sorakoztak fel a Deák Ferenc/Eroilor utcában, majd a régi városháza előtt lévő, guillotine-ra hasonlító memorandista emlékmű előtt sorra elhelyezték a magukkal hozott tárgyaikat „veszteségeik tanúiként”. A független alkotók szövetsége további akciókat ígér mindaddig, amíg a helyzetük javulni nem látszik. „Úgy gondoljuk, hogy az évek során bizonyítottuk munkánk relevanciáját, ezért követeljük az állami intézmények elismerését egy állandó pénzügyi és jogi támogatásrendszer kidolgozásával, amely arányos az ágazat méretével és annak hatásával” – fogalmazták meg elvárásukat a szervezők az esemény beharangozójában. (Csiki Zsuzsanna)
Csendes, visszafogott, de hatáskeltő akcióval tüntettek a független művészek
Egy év telt el azóta, hogy a járványhelyzet miatt bevezetett korlátozásokkal megvonták a független társulatoktól és művészektől az alkotási, előadási lehetőségeket, ellehetetlenítve tevékenységüket. Ez idő alatt az államvezetéstől, bár számtalan ötlettel és kezdeményezéssel álltak elő a szektor képviselői, semmiféle segítséget, támogatást nem kaptak. Ez alatt az egy év alatt projektekről és előadóterekről kellett lemondaniuk, néhányan ideiglenes munkát vállaltak, hogy kifizethessék a bérleti díjakat, mások pedig visszaköltöztek a szüleikhez. Felhívva a figyelmet a válságos helyzetre, március 26-án, egy nappal a színházi világnap előtt, déli tizenkét órától országos tiltakozást szervezett a független szektor alkotóinak szövetsége (Asociația Transsectorială a Independenților din Cultură – ATIC).