Csökken a parkolási díj a reptéri park&ride-ban
Húsz százalékkal drágulnak augusztus elsejétől a Kolozsvári Tömegközlekedési Vállalat (CTP) tarifái. Szeptemberben pedig a CTP illetékeseinek a városi tanács elé kell vinnie az új bérlet-rendszerét, amit a tanácsnak kell elfogadnia.
– Jó lett volna, ha a drágításra a bérletrendszer korszerűsítésével együtt került volna sor. Akkor elmondhattuk volna a kolozsváriaknak, hogy ugyan drágít a vállalat, de korszerűbb bérleteket ajánlunk a lakosoknak. Javaslom, hogy szüntessék meg az egy utazásra feljogosító jegyet, és vezessék be az éves bérletet. Szerintem ez utóbbit jól fogadnák a kolozsváriak. A Mentsétek meg Romániát (USR) kolozsvári tanácsosai javaslatlistát állítottak össze, amit majd írásban benyújtunk. A bérletekre vonatkozólag közvitát is lehetne szervezni – kezdte a vitát Alexandra Oană USR-s tanácsos.
Dan Tarcea alpolgármester elmondta: nem drágításról van szó, hanem az inflációval arányos árnövelésről, amelyet legutoljára 2022-ben ejtettek meg. – A CTP legkeresettebb bérletei az egy hónapra érvényes 60 és 120 utazást lehetővé tevő bérlet. Évente 160 ezer személy váltott 60 utazásra feljogosító bérletet, illetve 49 ezer bérletet vásároltak két vonalra. Az éves bérletek bevezetését nem tartom célszerűnek, mivel Nagyváradon, ahol már van ilyen típusú bérlet, csak öt ilyen bérletet vettek. 2022 óta már többször emelkedett a minimálbér is az országban, és ez is indokolja az árak aktualizálását – válaszolt Dan Tarcea alpolgármester.
A városi tanács által elfogadott határozat szerint az egy utazásra feljogosító jegy 3 lejről 3,50 lejre drágul, a két utazást lehetővé tevő jegy pedig 6 lejről 7 lejre. Az éjszakai járatok jegyeiért 5 lej helyett 6 lejt kell majd fizetni. Az egynapos minden járatra érvényes bérlet 20 lejről 24 lejre, a háromnapos minden járatra érvényes bérlet pedig 33 lejről 39 lejre drágul. Az egy vonalra érvényes havi bérlet ára 90 lejről 108 lejre, a két vonalra érvényes pedig 122 lejről 147 lejre nő. A minden járatra érvényes névre szóló bérlet 177 lejről 213 lejre, míg a nem nevesített, minden járatra szóló havi bérlet 214 lejről 258 lejre drágul. Az egy hétre és egy járatra érvényes bérlet 26 lejről 31 lejre, a két járatra érvényes pedig 41 lejről 49 lejre drágul. A minden járatra érvényes heti bérlet 57 lej helyett 68 lejbe fog kerülni augusztus elsejétől. A havi 60 utazásra feljogosító névre szóló havi bérlet 90 lejről 108 lejre, míg a 120 utazásra érvényes bérlet 122 lejről 147 lejre drágul.
A liberális városi tanácsosok azzal érveltek, hogy Kolozsváron a jegyek kilométerenkénti ára alacsonyabb, mint más városban.
A CTP jelen levő gazdasági igazgatója elmondta: a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal az első évharmadban tízmillió lejjel járult hozzá a CTP költségeihez, ám az árak aktualizálása után ez az összeg 8,5 millió lej lesz az év harmadik évharmadában. Az árak aktualizálására a bérek növekedése miatt van szükség. Felmerült az is, hogy a polgármesteri hivatal által életbe léptetett zöld péntek, amikor ingyenesen lehet utazni, havi 14-15%-os jövedelemkiesést jelentett. Amennyiben a városi tanács nem szavazta volna meg az árak növelését, a CTP nem ment volna tönkre, ám a hiányt a polgármesteri hivatalnak kellett volna pótolnia. Végül a határozatot 18 igen, 6 ellen szavazattal és egy tartózkodással fogadták el.
A városi tanács elfogadta azt a határozatot is, miszerint kevesebbe fog kerülni a repülőtér melletti, a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal által megépített park and ride-ban a parkolás. Erre azért volt szükség, mivel a létesítmény átadása óta naponta alig 60 gépkocsi parkolt a több száz autó befogadására alkalmas létesítményben. A hétfőn elfogadott határozat szerint az első tíz perc ingyenes lesz, a 10 perc és 6 óra közötti parkolásért 2 lejt, a 6-12 órás parkolásért 5 lejt kell fizetnie azoknak a gépkocsitulajdonosoknak, akik ott hagyják gépkocsijukat. A 12-24 órás parkolásért 15 lejt, míg a 24-36 órás parkolásért 25 lejt, a 36-48 órásért 35 lejt kell fizetni. A 48-60 órás parkolás díja 45 lej, a 60-72 órás parkolásé pedig 55 lej.
Boc elmondta: a park and ride működését folyamatosan figyelemmel kísérik, és hat hónap múlva újabb intézkedéseket hozhatnak a még hatékonyabb működés érdekében.
„A park and ride olyan, mint az égi manna, de a mi felelősségünk, hogyan használjuk. Decemberben kielemezzük, hogy a most elfogadott parkolási díjak mennyire váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A megnyitástól eltelt hat hónap alatt azt vettük észre, hogy a gépkocsitulajdonosok nemigen veszik igénybe a létesítményt” – nyilatkozta Emil Boc polgármester a mai tanácsülésen.
Elhangzott az is, hogy a környéken lakók is használhatnák térítés ellenében a park and ride-ot, ám Boc ezt azzal utasította el, hogy akkor roncstemetővé válna a létesítmény. Az is felmerült, hogy ameddig nem hoznak létre külön buszsávot a tömegközlekedési vállalatoknak a reptéről egészen a belvárosig, addig a gépkocsitulajdonosoknak nem éri meg a park and ride-ban hagyni a gépkocsijukat, és a CTP-járatokkal utazni a belvárosig.