Bemutatták Török Ferenc filmjét Kolozsváron
A film alapjául Szántó T. Gábor Hazatérés című, 2003-ban írt novellája szolgált, igaz, míg a novellából forgatókönyv készült, eltelt 10 év. Szántó T. Gábor úgy fogott neki Török Ferenc kérésére forgatókönyvet írni a 2000-es évek elején, hogy azelőtt még soha nem foglalkozott ilyesmivel. Török Ferenc elmondta, az erős cselekmény és képi világ, a kevés dialógus nem tévés filmet vagy színházat kí- vánt, hanem nagyképernyőt.
A forgatókönyvírás számos dolog miatt húzódott el ennyire: a kutatási fázis, történelmi tényezők és az oral history feltérképezése is rengeteg időbe telt, de az igényesség miatt is tolódott a befejezés, folyamatosan újraírták, kiegészítették a forgatókönyvet, míg annak végleges változata elkészült.
Török Ferenc a kutatási fázisról elmondta: az, amit az iskolában tanultak erről a dátumról és annak jelentőségéről kevés, ahhoz viszonyítva, amit ők fedeztek fel, amikor elkezdtek a forgatókönyvön dolgozni. Tabunak számít úgy beszélni 1945-ről, a nagy felszabadításról, ahogyan ezt az évet ők bemutatják a filmjükben, fejtette ki a rendező. „Nem értem miért kell ezt takargatni”, tette hozzá.
Buzogány Klára kérdésére a két meghívott elmondta: a Saul fia sokat segített a filmjüknek. Nemes Jeles László elsőként nyúlt a generációjából ehhez a témához, a filmje sikere pedig hozzájárult ahhoz, hogy az 1945 is sikeres legyen. Míg a Saul fia egyfajta előzmény, addig az 1945 azt mutatja meg, mi történt, miután kiszabadultak az életben maradt zsidók.
A film eredeti címe Hazatérés volt, ami elég fanyar utalás volt azokra a személyekre, akik élve már nem térhettek haza, de valamilyen formában mégis hazaértek.
– Török Ferenc véleménye az volt, hogy ez a cím megtévesztő lehet a mozinézőnek. Ezért inkább egy semlegesebb és tágabb címet akartunk, ami valóban több folyamatra is reflektál, hisz a faluban jelen vannak már az oroszok, átrendeződik a hatalom. Egy nagyon erős állítás a cím: a filmben felvillantott folyamatok, párhuzamosságok mind jelen voltak 1945-ben – mesélt a címválasztásról Szántó T. Gábor.
Az alkotás annak köszönheti hatalmas sikerét, hogy ezek a folyamatok, a hatalom átrendeződése egész Európára jellemző volt, minden ország sajátjának érzi emiatt a filmet, az 1945 számos európai család történetét meséli el, jegyezték meg az alkotók.
(Borítókép: Jelenet a filmből)