Az október 6-i gyásznap alkalmából Mitu Melinda szépen idézte fel a jótékonykodó báró Radák Istvánné Rhédey Klára grófnő emlékét. Kolozsvár egyik 19. századi nagyasszonya volt, akit már édesapja felkészített erre a hivatásra. Rhédey Ádám gróf, a kincstartó, Erdély egyik leggazdagabb embere, a református egyházkerület főgondnoka a kétágú templom építésének főprotektoraként szerepelt 1829. október 3-án, amikor a zsinat alkalmával megtartották a templom alapkövének letételét. A nagyajtó alatti alapkőbe a lezárás előtt a feliratos óntáblákat és korabeli pénzérméket a gróf nagyobbik, húsz éves lánya, Rhédey Klára helyezte el.
Klára grófkisasszony aztán 1832-ben férjhez ment a nála 27 évvel idősebb báró Radák Istvánhoz. Ettől fogva ő mindenütt – a magyar szokásoknak megfelelően – mint Radák Istvánné szerepelt. A magyarbényei báró Radák család, ha nem is versenyezhetett a Rhédeyek hírnevével, rangjával, Erdély tekintélyes arisztokrata nemzetségének számított. Beszármaztak Erdélybe, itt szerepet játszottak a kuruc–labanc küzdelmek idején. III. Radák István 1744-ben báróságot szerzett. Magyarózdon tekintélyes várkastélyuk volt, a Fehér megyei Magyarbényén és a Szeben megyei Mikeszászán nagy birtokokkal rendelkeztek. Az 1803-ban elhunyt Radák Ádám és báró Kemény Druzsina házasságából született a család IV. István nevű leszármazottja, aki nőül vette Rhédey Klárát. Klárának a húga, Mária 1840-ben a szintén kincstartói és főgondnoki méltóságba emelkedő gróf Mikó Imre hitvese lett.
Rhédey Ádám a Kolozsvár belvárosában lévő házait elosztotta két lánya között. A Belső Középutcait (a Deák Ferenc utca és a Bolyai utca keleti sarka) kisebbik leányának adományozta, így lett belőle Mikó-ház. Rhédey Mária aztán 1849. március 24-én, 38 évesen gyermekágyi lázban hunyt el, s minthogy férje Bécsben volt visszatartva, gyászjelentését testvére, Radákné Klára asszony tette közzé. Másik, „piacsori” házát Rhédey idősebbik lányának juttatta, s rövidesen mindenki Radák-házként emlegette.
A 19. század közepén és második felében fogalom volt ez a Radák-ház. A Főtér keleti során a legismertebb épület a ma is álló Bánffy-palota. Ettől dél felé következett a nyolc ablakkal a térre néző Schütz-ház, amelyre Schütz József második emeletet húzatott, s leányárvaházként a katolikus egyházra hagyott. Az utána következő két öt–öt ablakos emeletes házat a század második felében Radák-házakként ismerték. Az innensőt valószínűleg Radákék vásárolták meg. A délibb fekvésűt kapta Klára asszony az édesapjától. Ennek jellegzetessége volt a középtengelyben kiugró, a járdára támaszkodó erkélye. Kislábasháznak nevezték, s róla a Főtér egész keleti oldalát néha a kislábasház-sor elnevezéssel illették. A „nagylábasház” a tér északi oldalán állott, a mai konzulátus-épület helyén. Csak ezek lebontása után ragadt rá az oszlopos erkélyű Jósika-palotára a ma is használt „lábasház”.
A főtéri erkélyes Radák-ház a 18. század közepén a Suki családé volt, tőlük megvásárolta gróf Bethlen Ádám (†1772) generális, majd özvegye örököseitől gróf Bethlen Farkas (†1815) tulajdonába került, s utódaitól jutott a Rhédey család birtokába. A Radák-házakon túl a keskeny, kétablakos Gyergyai-ház következett, utána a híres, négyablakos reneszánsz-homlokzatú Wolphard–Kakas-ház. Ezt Szathmári Elek ékszerész vásárolta meg, s helyére 1894-ben kétemeletes bér- és bankházat emeltetett (most a művészeti egyetem székháza). A két Radák-házat az örökösöktől 1888 elején megvásárolta a főtéri templomot körülvevő épületek lebontására alakult egyesület, hogy ezekkel kárpótolja az egyház árusbódékból származó jövedelmét. A katolikusok tulajdonában volt már a Schütz-ház, és megvásárolták a Gyergyai-, utóbb Frankkis-házat. Tehát a Bánffy-palotától a Szathmári-bérházig a tér keleti sorának a középső része a katolikus egyház tulajdonába került, s a kis épületekből csak kevés jövedelem származott. Groisz Gusztáv főgondnok javasolta, hogy helyükre építtessenek bérházakat, s a Szentegyház utcát hosszabbítsák meg a Főtérig. Így két homlokzatot is kialakíthatnak. Alpár Ignác tervei szerint 1899-re épült fel a két „státuspalota”, amelyek tulajdonképpen három–három bérházat olvasztottak össze. Ezzel a piacsori Radák-házak végleg eltűntek.
A Radák-házaspár legfeljebb házasságuk elején lakott a piacsoron. Utána kiköltöztek a „külvárosban” lévő kertes házukba, s ott éltek halálukig. Itt nevelték négy gyermeküket: Mária, Kata, Ádám, Anna. Közülük az 1897-ben elhunyt Ádám lesz a család utolsó sarja. Az örökösödés során a Külső Magyar utcai ház Katára, rétyi Antos Jánosnéra szállt. Ez a ház is viselte a Radák-nevet. Ma mindenki Stanca-kórházként ismeri. A 19. század közepén már itt állt a sarkon egy tekintélyes épület több mint tíz helyiséggel, s a Malomárokig nyúló kerttel. A ház sarkánál nyílt a Zsidótemplom utca, amelyben 1851-ben az első kolozsvári kőzsinagóga épült (Pap, ma Parizs utca).
Az 1869-ben felállított telekkönyv az „1868-ban elhalt báró Radák Istvánné szül. gróf Rhédey Klára hagyatéka”-ként iktatta a telket és a házat. Antos János és felesége‚ Radák Kata örökölte‚ s 1871-ben leányukra‚ a kiskorú Antos Klárára íratták. Akkoriban a telken egy 11 lakóhelyiséges főépületen kívül egy három és egy öt helyiséges lakóház is volt. Ma az 53. számmal (korábban Magyar utca 17.) jelölt telken álló nagy U alakú épület ezek összekapcsolásából jöhetett létre.
Antoséktól 1871-től az előző év decemberében megnyitott Állami Tanítónőképző Intézet vette bérbe, és ez az új Eötvös (ma Constanţa) utcai épületének 1894 őszén történt felépítéséig itt működött. Antos János 1874-ben némi átalakításokat is végzett‚ hogy az épület jobban megfeleljen az iskolának. Antos Klára 1877-től, mint gróf Bethlen Gergelyné volt a ház tulajdonosa‚ a telekkönyv 1905-ben jelzi az átíratást az előbbi lányának‚ gróf Ledochovszky Ferencné gróf Bethlen Évának a nevére. Bethlen Gergelynével 1877-ben hat évre szóló szerződést kötöttek‚ a tulajdonos két tanteremmel bővítette az épületet‚ s annak minden helyiségét átadta az iskolának. Majd 1884-ben újabb tíz évre szerződtek‚ Bethlenék viszont az udvar felőli nyílt folyosókat beüvegeztették‚ s tovább bővítették az épületet. Ennek már a telekkönyvben is nyoma található‚ amennyiben a kert telkére feljegyeztek egy négy szoba-konyhás kőépületet. Ez alatt a kezdeti 50-ről 140-re emelkedett a diákok száma‚ őket hát–nyolc tanár oktatta. A lányok kétharmada bentlakó volt. Így az épületben tantermek és hálótermek is voltak. Szünetekben a szép fás kert nyújtott többé-kevésbé megfelelő környezetet‚ feltételeket a tanuláshoz. Miután 1894 őszén saját épületébe (ma a Bălcescu Líceumé) költözött a tanítónőképző‚ a Lázár utcai Állami Tanítóképző Intézet vette az ingatlant bérbe internátusa részére. Ekkoriban hét hálószoba‚ három dolgozószoba‚ két betegszoba‚ egy olvasó‚ egy ebédlő és egy konyha volt benne az igazgatói, valamint segédtanári lakásokon kívül. Nyolcvan bennlakónak nyújtott otthont. Az igazgatói lakásban Orbók Mór matematika–természetrajz szakos tanár‚ tankönyvíró lakott.
A tanítóképző új épületének (ma az Avram Iancu Líceumé) elkészülte után, 1911-ben az Erdélyi Tanító Egyesületek Szövetsége vette meg a házat a Tanítók Leányotthonául. Ennek vezetője Pallós Albert leányiskolai igazgató volt. Ez az intézet a Hunyadi téren korábban emelt Tanítók Házának a társa volt‚ a tanítók Kolozsvárt tanuló leánygyermekeinek nyújtott szállást.
Ezt követően 1917 májusában az Erdélyi Református Egyházkerület felállítandó Felsőbb Leánynevelő Intézete részére vásárolta meg az ingatlant‚ s egyesítette a következő telkekkel‚ ettől fogva azokéval nagyjából közös a sorsa. Majd 1919-ben – ideiglenesen – Stanca Dominic jó nevű nőgyógyász létesített itt kórházat és rendelőintézetet. Utóbb az egyház nem tudta elérni‚ hogy a kórházat kiköltöztessék innen. Közben az Asociaţia Învăţătorilor Români din Ardeal‚ Banat şi Părţile Ungureşti (Az erdélyi‚ bánáti és magyar részek román tanítóinak szövetsége) jogutódként lépett fel, és elperelte az egyháztól az épületet‚ s 1925-ben nekik telekkönyvezték. Az 1926 és 1933 közötti időszakban váltakozó eséllyel folyt a perlekedés‚ míg végül az egyháztól – szimbolikus összegért – az állam vette meg‚ s az Egészségügyi Minisztériumnak utalta ki. A reformátusok 1942-ben ezt és a szomszédos házakat is visszaperelték‚ de 1945-ben újra államosították őket. Ez és a következő ház a Stanca kórház néven él mindmáig a kolozsváriak köztudatában. Jelenleg a II. számú Szülészeti-Nőgyógyászati Klinika működik benne, amely hivatalosan is Dominic Stanca nevét viseli. Az 1938-as telekkönyv szerint 35 helyiséges volt a főépület‚ s három egyhelyiséges ház állt az udvaron. A telek Malomárok felőli részét 1959-ben leválasztották‚ Szeptember 13. nevű utcát nyitottak a Malomárokkal párhuzamosan‚ s az utca két oldalára tömbházakat építettek. Eszerint az egykori Kül-Magyar utcai Radák-ház iskolaépületté, majd kórházzá vált.
Kolozsvár tanácsa 1899-ben határozott arról, hogy az addigi „beszélő” utcaneveket –európai mintára – jeles személyiségek nevével cseréljék fel. Akkortól beszélünk Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Wesselényi Miklós utcákról. Helyi neves személyiségek is felkerültek a névtáblákra. Például Mikó Imre és Sámi László. A bölcs névadók egy kolozsvári nagyasszony nevét is méltónak vélték a megörökítésre. De asszonyneveket akkor még nem adhattak utcáknak. Úgyhogy a Szamossal párhuzamos, addigi Hídfő utcát elkeresztelték Radák utcának (ma Dacia utca). Így írta be férje családnevét Rhédey Klára Kolozsvár történetébe.
Klára asszony tudatosan is ápolta férje emlékét. Ennek 1865 augusztusában „öregségi elgyengülést” követő halálakor megfestette halotti címerét, s egy-egy példányát elhelyezte a Farkas utcai és a Kétágú református templomokban. Máig ott láthatók. A nagyasszony alig három évvel később, 1868 januárjában hunyt el hosszas és súlyos szenvedés után a Kül-Magyar utcai házukban. Őt a Házsongárdi temetőben, férjét Mikeszászán helyezték nyugalomra. Elsötétedett, alig kiolvasható feliratú címerpajzsuk máig a Kétágú templom szószékkel szemben lévő két oszlopát díszíti.
