Tízéves álom, avagy a híd, ami összeköt és megőrzi értékeinket
– Miután befejeztük a szamosújvári és válaszúti szórványbentlakást – azaz tíz éve – döntöttük el, hogy szükség lenne egy korszerű iskolára is. Az is bátorsággal töltött el, hogy Szamosújvár már 1998-ban bekerült az RMDSZ szórványstratégiájába. 2006–2009 között támogatókat kerestünk, 2010-re pedig elkészítettük a terveket. 2010-ben nekifogtunk az építkezésnek, és ez az iskolaépítés bekerült Magyarországon a nemzeti jelentőségű intézmények közé. Ennek ellenére 2014-ig nem volt látványos a haladás. Amikor 2014-ben Magyarország miniszterelnöke megismerte a mezőségi szórványoktatási programot, határozott támogatást ígért, amit meg is kaptunk – máskülönben még legalább tíz évig kellett volna lassacskán építkeznünk. Meghirdettük a téglaprogramot is, aminek köszönhetően közel háromszáz magánszemély támogatott minket anyagilag. Társadalmi támogatást, szolidaritást jelentett számunkra, hogy ennyi ember hajlandó adakozni. 2015 márciusában állítottuk össze az intézmény létrehozásához szükséges dokumentációt. A telek az önkormányzat tulajdona, az épület a Téka Alapítványé. 2015 novemberében a helyi tanács megszavazta a magyar oktatási intézmény létrehozását, 2016 januárjában pedig az iskola bekerült a helyi oktatási hálózatba. Igaz ugyan, hogy voltak kisebb döccenők, negatív sajtókampány – megpróbálták lejáratni az intézményt –, de végül a gondok megoldódtak, és sikerült minden szükséges engedélyt beszereznünk – sorolta az intézményalapítási gondokat Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke.
Prémium tartalom
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!