Ma este letette az esküt a Mihai Răzvan Ungureanu vezette kabinet. Azt követően, hogy tegnap a parlament szakbizottságai láttamozták az Ungureanu-kabinet minisztereit, ma a plénumban szavaztak a képviselők és a szenátorok az új kormányról. A kisebbségeket tömörítő frakció csak feltételekkel támogatta
[Szóljon hozzá!]...
Sikerült megállapodnia az RMDSZ-nek a Demokrata-Liberális Párttal (PD-L) egy közös kormányprogramban, amelybe belefoglalták a szövetség által az elmúlt hetekben hangoztatott legfőbb követeléseket. Így Mihai Răzvan Ungureanu kinevezett miniszterelnök-jelölt tegnap hivatalosan is megnevezhette kormányának
[Szóljon hozzá!]...
Felhívással fordult a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetőségéhez Ádám Valerián, a Romániai Magyar Orvosi és Gyógyszerészeti Képzésért Egyesület...
Összesen 52 magyar játékfilmet képvisel a Magyar Nemzeti Filmalap Nemzetközi és Értékesítési Igazgatósága a ma kezdődő 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon,...
Álmában sok minden előfordulhat az emberrel, még az is, hogy álmodjon. Elismerem, abszurd dolog, de az álom sokkal nagyobb furcsaságra [Szóljon hozzá!]...
Ma újabb tárgyalást tartottak az Apostu-perben. Az Ítélőtáblán jelen volt a tisztségéből felfüggesztett polgármester felesége, Monica és Călin Stoia is....
Farsangi mulatságot szervezett a Diakónia Keresztyén Alapítvány 2012. február 9-én Mérában, a helybeli gyerekek számára. Az eseményen az öregotthonban...
Abból a tragikus tényből kiindulva, hogy a XX. század utolsó harmadától a magyar nemzet lélekszáma rohamosan fogyatkozik, alulírott szervezetek a 2005-ben...
Az uniós tagállamoknak meg kell erősíteniük és össze kell hangolniuk intézkedéseiket, amelyekkel megelőzhető, hogy az elnyomó rezsimek vezetői az EU-ban...
Gyakrabban szorulnak kezelésre az amerikai egyetemisták és főiskolások alkoholmérgezés, mint kábítószerek miat – közölte egy új tanulmány, amely a kormány...
Az emelkedő vízszint és a talaj süllyedése igen komoly aggodalomra ad okot a mindössze három méterrel a tengerszint felett fekvő kínai városnak, Sanghajnak.
Bevándorlók nélkül már 2014-től gyorsan csökkenne a Cseh Köztársaság lakossága, amelynek átlagéletkora egyre magasabb. Bár a bevándorlók a lakosság csökkenését...
Az eddig használt echokar¬dio¬gráfiás ultrahangnál ötszörte gyorsabb ultrahangot alkalmazott a szív vizsgálatára egy amerikai kutatócsoport. Az Elisa...
Az erdélyi művelődéstörténetből, mint három hatalmas oszlop emelkedik ki Apáczai Csere János, Pápai Páriz Ferenc és Bod Péter magasztos alakja. Apáczai...
Napi nyolc órát gürizel a munkahelyeden, vagy naphosszat az egyetem padjában nyúlánkozol? Netán hazaérve a csemetéid lógnak estig a nyakadon, és főznöd,...
A nyári olimpiai játékok ideje alatt fokozódik a spamveszély, mert a levélszemétküldők kihasználják a fontos eseményeket a kéretlen levelek vonzóbbá tételéhez...
A Capital értékelése szerint a tavalyi kitartó szárazságnak tulajdonítható, hogy a Hidroelectrica a tervezettnél tizenegyszer kevesebb nyereséget könyvelhetett...
Ki ez a nő? Mit akar kezdeni az életével? Miért ilyen? Felsőbbrendű-e, vagy csak annak akar látszani? Ha valóban az, akkor többre lenne-e képes, mint azok,...
Nem kell feltétlenül spirituális érdeklődés vagy ezoterikus beállítottság ahhoz, hogy szülőként és gyermekként értékelni tudjuk az Esti Buddha-meséket*....
Bukaresti ügyészek egy szervezett bűnözéssel foglalkozó csoport 19 tagját küldték bíróságra, amiért lopott vagy külföldön bérelt személygépkocsikat hoztak...
Több csatornán is eljuthatott már olvasóinkhoz a hír, hogy a legjelentősebb nemzetközi sikereket elért magyar együttes, az Omega fennállásának 50. évét...