Református Kollégium, az életre felkészítő kis sziget

Református Kollégium, az életre felkészítő kis sziget
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke avatta fel a hétfői tanévnyitó alkalmával az egyházkerület tulajdonában álló új óvodaépületet a Református Kollégium közelében. A négycsoportnyi – pontosabban 102 – gyermek hamar birtokba is vette a rendezett, tágas udvart és a játszóteret. Az óvónők sem tétlenkedtek: a gyerekekkel együtt kört alkottak, énekeltek, mondókáztak.

A tanévnyitó istentiszteleten Kolumbán Vilmos József püspökhelyettes hirdette az igét. Mile Balázs magyar megbízott konzul kifejtette: óvodafejlesztési programjával a magyar kormány a kultúrát szolgálja. Oláh Emese alpolgármester elmondta: mindenkit jóleső izgalom hat át az új óvoda átadása miatt, mert ez fontos előrelépés Kolozsvár közössége számára. Kató Béla református püspök köszöntőjében arról értekezett: több mint ötezer gyermek jár református tanintézetbe. „Tanévnyitó alkalmával sok helyen jelen kellene lennem. Legszívesebben Bánffyhunyadra mentem volna, de oda még nem lehet, mert az ármánykodás megakadályozta, hogy a gyermekek elfoglalhassák az új épületet” – fogalmazott Kató Béla püspök.

A líceumi osztályok és a szakiskolások tanévnyitóján Kiss-Cserey Zoltán iskolalelkész Józsué könyvéből idézett, miszerint a ránk rótt feladatot teljesítenünk kell, mert Isten megsegít minket. „Isten kihozta népét a szolgaságból, és elvezette az ígéret földjére, miközben mindvégig bátorította. Viszont a népnek kellett megtennie az első lépést, nem hullt az ölükbe a siker. Bízzunk mi is, hogy Isten nem hagy magunkra, hanem velünk lesz” – mondta az iskolalelkész.

„Kívánom, hogy találjátok meg a terveitek beteljesülésének útját, hogy a tanév végén hálát adhassunk az eredményekért. A Református Kollégium nemcsak nagy múltú tanintézmény, amelynek most diákjaivá váltatok, hanem nagycsalád, amelynek most a tagjai lesztek. Viselkedjetek az iskola hírnevéhez méltóan” – mondta Török Zoltán, a kollégium igazgatója. A tizenkettedikeseknek azt üzente: sokat kell tanulni, de éljenek a lehetőségekkel. „Azt szeretnénk, hogy az új tanévben teljesítsétek kötelességeteket, azaz tanuljatok. Nem értünk, önmagatokért. Ez az iskola nem bajnokképző tanfolyam, nem is versenyistálló, hanem az életre felkészítő kis sziget, ahol felelősségteljes, boldog, kiegyensúlyozott felnőtteké válhattok – mutatott rá.

Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke kifejezte abbéli reményét, hogy tudásban gyarapodva a fiatalok ezt a nemzetet gazdagítják, hiszen mindannyiunknak feladata van, amit Isten ránk bízott, és amelyek eleget kell tennünk. A tanévnyitón Kiss-Cserey Flóra és Harasztosi Eszter szavalt, közreműködött a kollégium vegyeskara is Kálló Zsuzsanna zenetanár vezetésével. 

Borítókép: Kiss Gábor