Molnár Levente is játszik Szász Attila új filmjében

Molnár Levente is játszik Szász Attila új filmjében
Március 14-től kerül a magyarországi mozikba Szász Attila Apró mesék című új romantikus történelmi thrillere, amely a második világháború utáni zűrzavaros Magyarországon játszódik, a film főszerepeiben Szabó Kimmel Tamás, Kerekes Vica és Molnár Levente látható.

Az Apró mesék története szerint hónapokkal a 2. világháború után zűrzavar és bizonytalanság uralkodik Magyarországon. Egy szélhámos megpróbál hasznot húzni ezekből a zavaros időkből, és amikor menekülnie kell Pestről, egy titokzatos nő és a fia nyújt számára menedéket az erdő mélyén. Miközben a háborús démonjaival viaskodik, szenvedélyes szerelmi viszonyba keveredik a nővel, akinek a férje bármelyik nap hazatérhet a frontról – olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban 

A tájékoztató idézi Szász Attila rendezőt, aki kiemelte: az Apró mesék egy olyan történelmi korszakban játszódik, amelynek sajátos viszonyai lehetővé tették, hogy olyan műfaji filmes stílusjegyekkel kísérletezzenek, mint a western vagy a film noir.  

„Van a történetben szélhámos, az idegen, akit egy nő karjaiba sodor az élet, van femme fatale, van a háborúban eltűnt férj, aki bármelyik nap hazatérhet, van nyomozó, aki a hősünk nyakában liheg, van ház az erdő mélyén, mindent elsöprő szerelem, izgalom, rengeteg titok és sok-sok fordulat. És főként ott a nagy kérdés: ki hazudik? Kinek hihet a néző és kinek nem?” – hangsúlyozta a rendező.

Szász Attila az Apró mesékben több olyan alkotóval dolgozott együtt, akikkel már korábbi filmjeit – A berni követ (2014), Félvilág (2014), Örök tél (2018) – is együtt készítette. A film forgatókönyvét Köbli Norbert írta, operatőre Nagy András, zeneszerzője Pacsay Attila és Parádi Gergely, vágója Hargittai László, látványtervezője Valcz Gábor, jelmeztervezője Sinkovics Judit, hangmérnöke Major Csaba volt. 

A további szerepeket Gyabronka József, Tóth Bercel, Egyed Attila, Tamási Zoltán, Dékány Barnabás, Kiss Diána Magdolna és Bakos Éva alakítják. 

(Borítókép: Molnár Levente, a film egyik főszereplője. Fotó forrása: www.vertigomedia.hu)