Winkler Gyula: a szórványban is fel kell mutatni a magyar közösség erejét

torocko
Ladányi Árpád beszédet mond a szövetség Fehér megyei szervezetének kampánynyitó rendezvényén Torockószentgyörgyön (MTI/Kiss Gábor)
A szórványban is fel kell mutatni a magyar közösség erejét a június 9-i romániai helyhatósági és európai parlamenti (EP-) választásokon – jelentette ki Torockószentgyörgyön Winkler Gyula EP-képviselő. Az RMDSZ EP-listáját vezető politikus a szövetség Fehér megyei szervezetének kampánynyitó rendezvényén vett részt a torockói községnapok keretében.

A Hunyad megyei politikus a rendezvényen arról beszélt: a szövetség a szórványban is azért dolgozik, hogy legyen magyar jövő, és ez a munka most a megmérettetés szakaszába érkezett. Fel kell mutatnunk közösségünk erejét, hogy megőrizzük a hangunkat és közösségünket Európában, az Európai Parlamentben, és az erőnket az önkormányzatokban, a szórványokban is, ahol ez lehetséges – mondta.

Winkler Gyula az MTI-nek a rendezvény után elmondta: „a helyi képviselet akkor teljes, ha országos és európai képviselettel párosul”, egy háromlábú székhez hasonlítva az önkormányzati, parlamenti és EP-képviseletet.

Aláhúzta: változásban van Európa, Románia és Erdély is, és a romániai magyarságnak nyernie kell ezen.

„Nyertese kell legyünk a gazdasági változásoknak, de ki kell állnunk az értékeinkért, (…) nem fognak mások képviselni bennünket, ha a mi erdélyi magyar képviselőink nincsenek ott az EP-ben” – mondta.

Winkler Gyula arra kérte a torockói és torockószentgyörgyi, Fehér megyei magyarokat, hogy június 9-én erősítsék meg a magyar összefogást. 

„Ez tulajdonképpen Kárpát-medencei magyar összefogás és az európai őshonos kisebbségek összefogása, amelyet az RMDSZ és a Kárpát-medencei magyarság kezdeményezett” – mutatott rá.

Hangsúlyozta: el kell érni, hogy az unió elismerje az őshonos kisebbségek jogait, legyen keretszabályozás erre az EU-ban, hiszen több mint ötmillió emberről van szó, valamint nyújtson több támogatást az itteni közösségeknek.

Arra a felvetésre, hogy a román pártok támogatása nélkül mekkora esély van a magyar képviselet biztosítására a szórványmegyékben, rámutatott: a szórványban születő politikai döntések elsősorban a választások jellegével kapcsolatosak, mivel június 9-én összevont önkormányzati és EP-választások lesznek. Ebbe az RMDSZ-nek nem volt beleszólása, de le kellett vonni a következtetéseket – mondta.

Emlékeztetett: a 2020-as önkormányzati választásokon az RMDSZ Hunyad és Beszterce-Naszód megyében román pártokkal koalícióban indult, idén csupán Temesváron támogatja Dominic Fritz újrázni készülő polgármestert a tevékenységével elégedett magyar közösség.

„Most ezek a koalíciók nem kerültek napirendre, hiszen az összevont választások körülményei között a mi célunk a szórványban is az, hogy minél több RMDSZ-jelöltet állítsunk, minél több helyen legyen RMDSZ-lista, kíséreljük meg, hogy mit tudunk önerőből elérni az önkormányzati képviselet szempontjából” – mondta.

Hozzátette: ahol sikerül mozgósítani a közösséget, ott lehetséges a képviselet, de lesznek olyan helyek is, ahol a demográfiai arányok vagy a választásokon való magas jelenlét miatt nem lehetséges. De a sikeres mobilizáció az EP-választásokon segíteni fog – mutatott rá.

„Az EP-választásokon a küszöb öt százalék, ezt országosan el kell érni, ez azt jelenti, hogy mindenkire szükség van. (…) Ezáltal tudjuk csak a várható magas részvétel mellett megtartani az európai parlamenti képviseletet” – mondta.

Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke az EP-választásokra utalva arról beszélt: noha sokszor könnyebb új házat építeni, mint a régit megjavítani, a torockóiak nagyon jól tudják, mekkora értéke van a régi háznak.

„Így van ez az Európai Unióval is” – mondta, hozzátéve, hogy ennek nincs alternatívája az erdélyi magyarok számára. Ezért kell ragaszkodni ahhoz, hogy a változás az itteni magyarok értékei, értékrendje és érdekei szerint történjen, és nem szabad lemondani a jelenlegi két EP-képviselői helyről.

Ladányi Árpád megyei elnök közölte: az RMDSZ Fehér megyében Torockón és Kocsárdon megtartaná a polgármesteri, Nagyenyeden az alpolgármesteri széket, és növelné az önkormányzati képviselői számát.

Azt is megcélozza, hogy legyen magyar képviselője a megyei önkormányzatban, amihez minden korábbi választáson pár száz szavazat hiányzott. 

„Ebben az évben reménykedünk abban, hogy az a pár száz szavazat nem fog hiányozni, ott lesz, meglesz” – fogalmazott.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A június 9-i választásokon való részvétel fontosságát hangsúlyozták csütörtökön, Kolozsváron az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezeteinek elnökei. Csoma Botond, Fancsali Ernő és dr. Schwartz Róbert egybehangzóan rámutattak arra, hogy a pártok között választási versenynek akkor van helye, amikor az nem veszélyezteti a közösségi érdeket. Az európai parlamenti választásokat illetően azonban a politikai erők együttműködnek, így a magyar összefogás listájára kérik a közösség tagjainak szavazatát. Továbbá az önkormányzati választásokon, azokon a helyeken, ahol minden egyes magyar szavazat számít a magyar jelöltek választási sikere szempontjából, nem lépnek választási versenybe az erdélyi magyar pártok.
Belpol