Több buszt állítanak forgalomba hétfőtől

Több buszt állítanak forgalomba hétfőtől
A Kolozsvári Közszállítási Vállalat (CTP) tájékoztatja utazóközönségét, hogy a hétfői tanévkezdés alkalmából közel 30 százalékkal több buszt állít forgalomba. Ezen kívül hétfőtől az iskolabuszok is közlekednek, amelyek a Kolozsvári Polgármesteri Hivatallal való együttműködésnek tulajdoníthatóan 14 útvonalon szállítják az elemistákat a lakónegyedekből a belvárosi iskolákba.

A két új iskolabusz járat az Irisz és Lomb negyedből szállítja az iskolásokat, de meghosszabbították a 10E járat útvonalát is, amely a Hajnal negyedi Csillagvizsgáló/Observatorului utcától az Eugen Ionescu és a Bükk/Fagetului utcáig közlekedik, egészen a 40-es járat végállomásáig. Az iskolabuszok útvonala a következő magyar tannyelvű iskolákat érinti: az Apáczai-líceum, a Báthory-líceum két épülete és a Református Kollégium – tudhattuk meg a CTP közleményéből.

A nagyobb diákok rendelkezésére a „Transport elevi” felirattal ellátott közszállítási járművek állnak, amelyek 7 óra 10 perctől kezdődően indulnak a lakónegyedekből a belvárosba, és 14 órakor indulnak vissza az alábbi útvonalakon. Autóbuszok: 9-es járat(7:20 órakor indul Bucsony/Bucium utcából az Állomás térig, ahonnan 14:02-kor indul vissza), 24-es járat (7.15 órakor indul a Bucsony/Bucium utcából a györgyfalvi negyedi Unirii utcáig, ahonnan 14:05-kor indul vissza), 30-as járat (a Donát/Grigorescu negyedből indul 7:20 órakor, illetve a Szamosfalvi/A. Vlaicu utcából 7:18 órakor; visszafele 14:02 órakor indul mindkét irányból), 31-es járat (a Bácsi útról indul 7:15 órakor), 35-ös járat (a Hajnal negyedi végállomástól indul 7:21 órakor), 39-es járat (Kajántói/Valea Chintaului útról indul 6:55 órakor), 42-es járat (a Mező/Campului utca végéből indul 7:15 órakor), 43B járat (a Donát/Grigorescu negyedi végállomásról indul 7:20 órakor). Trolibuszok: 3-as járat (az Állomás térről indul 7:27 órakor), 5-ös járat (a repülőtérről indul 7.09 órakor), 6-os járat (Bucsony/Bucium utcából indul 7:12 órakor, visszafele pedig az Unirii utcai végállomásról 14:12 órakor). Villamosból is indítanak iskolai járatot: a Monostor negyedi Bucsony/Bucium utcai végállomástól a Szentgyörgyhegyi/Muncii útig, ahonnan 14:05 órakor indul vissza a 102-es járat. A 101-es járat is a Bucsony/Bucium utcából indul 7:21 órakor és az Állomás tértől indul visszafele 14:05 órakor. A gyerekek csakis az első ajtónál szállhatnak fel és csakis kísérő nélkül.

A CTP emlékezteti a kolozsvári iskolásokat, hogy havi 120 ingyenes utazásra jogosultak, az árva vagy árvaházból származó gyerekek pedig minden vonalra ingyenes bérletet kaptak. A 2019/2020-as tanév bérletei 2020.09.30-ig érvényesek, a diákok ezt követően kapják meg a 2020/2021-es évre érvényes elektronikus bérletüket.

A CTP szeptember 14-e és 30-a között tölti fel a diákok elektronikus utazási igazolványait. Szintén szeptember 30-ra ígérik a Kolozsváron tanuló, ám a metropoliszi járatokkal utazó gyerekek bérletének feltöltését. A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal idén is fedezi a Szopori-telepről, a Szénafüvekről és a Patarétről beutazó gyerekek bérletének költségeit. A súlyosan mozgássérült fiatalok speciálisan felszerelt buszokon utaznak, a polgármesteri hivatal Szociális védelmi Igazgatóságával, a Caritatea Umanitar Internationala Egyesülettel, a Máltai Óvodával, a mozgássérülteket segítő egyesületekkel (Proteus napközi foglalkoztatási központ, Barátság és a Magányos Fiatal klubbal) munkatársaival közösen megállapított útvonalakon. A közszállítási járműveken továbbra is kötelező a maszkviselés.