Román filmek maratonja a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon

Rekordszámú alkotás világpremierjét ígérik a szervezők

Román filmek maratonja a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon
A román film lesz az idei, 20. kiadását ünneplő Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) „bálkirálynője”, a július 23. és augusztus 1. között zajló szemlén a szervezők minden eddiginél komolyabban veszik a helyi filmgyártás támogatását célzó küldetésüket és rekordszámú román alkotást mutatnak be a közönségnek – áll a fesztivál közleményében. Mindez szám szerint azt jelenti, hogy 45 román filmet – 32 nagyjátékfilmet és 13 rövidfilmet – láthatnak az érdeklődők a jubileumi szemle vetítésein. A korábbi évekhez hasonlóan a közönségnek idén is lehetősége lesz találkozni és beszélgetni román filmes szakemberekkel, filmszínészekkel a vetítéseket követően.

Az országban első alkalommal a TIFF-en látható az a három alkotás, amely az idei cannes-i filmfesztiválon képviselte Romániát: a Rendezők Kéthete (Quinzaine des Réalisateurs) nevet viselő szekcióban bemutatott Întregalde című produkció, amelyet Radu Muntean rendezett, valamint két rövidfilm, az Andreea Borțun rendezte When Night Meets Dawn és Andrei Epure Interfon 15 című alkotása is, utóbbi kettő a legjobb román rövidfilm tizenegy tagú mezőnyében versenyez a TIFF-en.

A Román Filmnapok elnevezésű szekcióban idén 12, fiatal filmes által készített alkotás versenyez, kettő közülük – a Câmp de maci (r. Eugen Jebeleanu) és a Neidentificat (r. Bogdan George Apetri) – pedig a nemzetközi megmérettetésben a Transilvania trófeáért is indul. A programban továbbá elismert román rendezők alkotásait is vetítik, amelyeket különféle nemzetközi versenyeken mutattak be vagy díjaztak: megtekinthető Radu Jude 2020-ban Arany Medve-díjat érdemelt Babardeală cu bucluc sau porno balamuc című filmje, valamint a După 40 de zile (r. Andrei Gruzsniczki) és a Berliner (r. Marian Crișan), amelyeket a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon láthatott első alkalommal a közönség.

A legjobb román nagyjátékfilm címére pályázók között van az Otto Barbarul (r. Ruxandra Ghițescu), a Tata mută munții (r. Daniel Sandu) és a #dogpoopgirl (r. Andrei Huțuleac), valamint négy dokumentumfilm is, köztük a Holy Father (r. Andrei Dăscălescu) és a Noi împotriva noastră (r. Andra Tarara).

A 20. TIFF közönsége 13 román alkotás világpremierjét is megtekintheti. Többek között első alkalommal láthatják a filmkedvelők a Perfetti sconosciutti című olasz komédia átdolgozását, a Complet necunoscuți című vígjátékot (r. Octavian Strunilă), a România sălbatică (r. Dan Dinu és Cosmin Dumitrache) című dokumentumfilmet, valamint a Spioni de ocazie (r. Oana Giurgiu), a Ruxx (r. Iulia Rugină) és a Rondul de noapte (r. Iosif Demian) című alkotásokat is.

A 20. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon vetített román alkotások teljes listája a tiff.ro weboldalon böngészhető.

(Borítókép: Jelenet Radu Muntean Întregalde című filmjéből)