Roland Garros: Begunak sikerült, Cârsteának nem

Roland Garros: Begunak sikerült, Cârsteának nem
A francia nyílt teniszbajnokságon Sorana Cârsteának a második forduló jelentette a végállomást. A román lány némi meglepetésre selejtezős ellenféltől kapott ki. Begu – némi izgalom árán – teljesítette a 2. kört.

A 29 esztendős Cârstea (84. a világranglistán) két szoros, rövidítésben végződött játszmában kapott ki a spanyol színekben versenyző, egyébként a nyolc évvel fiatalabb, moldáv Kisjenőben/Kisinyovban született Aliona Bolsova Zadoinovtól (137.) – utóbbi a selejtezők utolsó fordulójában éppen a magyar Babos Tímeát győzte le. A 98 perces csata 7:6 (5), 7:6 (3) eredménnyel végződött.

Az első szettben Bolsova Zadoinov 2:0, 3:1 és 5:2 arányban is vezetett már, de Sorana 5-nél utolérte. A tie-breaket viszont a spanyol versenyző nyerte 7–5-re (1–3-ról fordítva). A második felvonásban 3:3-ig fej fej mellett haladtak a felek, ekkor a román lány elnyerte ellenfele adogatását, de rögtön utána elvesztette a sajátját, így nemsokára ismét rövidítésig jutottak. Ezt a tie-breaket még magabiztosan, 7–3-ra nyerte Bolsova Zadoinov, s ezzel megnyerte a mérkőzést, és továbbjutott.

A spanyol lány az első adogatásainál volt pontosabb (68%–50%-ban nyerte), Cârstea viszont a második szervánál volt jobb (68%–40%), több nyerő ütése volt (30–25), míg a ki nem kényszerített hibáknál szinte egyenlő volt az arány (27–25).

Az előző héten a németországi Nürnbergben elődöntős román teniszező 87 ezer eurós csekkel és 70 világranglistaponttal vigasztalódhat.

Szetthátrányból állt talpra a 28 éves Irina-Camelia Begu (116.), de kis híján kifogott rajta hat évvel fiatalabb ellenfele, a cseh Karolina Muchova (73.). A mérkőzés egy órát és 54 percet tartott.

Az első szettben Begu gyakorlatilag mintha a pályán sem lett volna (6:1-re vesztett), utána azonban beleerősített. A második játszmában többet vétő cseh még 3:2-re vezetett, utána azonban következett Begu négy gémes sorozata, s ezzel egyenlített. A döntő szettben 4:3-ig fej fej mellett haladtak, Begu elnyerte ugyan ellenfele adogatását, utána azonban elvesztette szerváját. A végén Muchova két meccslabdát hárított (volt esélye az egyenlítésre is), de a higgadtabb román teniszező behúzta a mérkőzést. A cseh teniszező jobb volt az első adogatásánál és több nyerő ütést mutatott be (23–19), viszont a ki nem kényszerített hibák statisztikájában rosszabb volt a mutatója (33–31). Begu eddigi jutalma 143 ezer euró és 130 WTA-pont, következő ellenfele az amerikai Amanda Anisimova (51.) lesz.

Női párosban kiesett Irina Maria Bara, aki a szlovén Dalila Jakupovics oldalán fordulatos meccsen kikapott a negyedik kiemelt Gabriela Dabrowski, Ji-fan Zsu (kanadai, kínai) kettőstől, a 6:1, 1:6, 6:2-vel végződött találkozó egy órát és 22 percet tartott. Baráék 11 500 eurót és 10 világranglistapontot kapnak a részvételért.

Vegyespárosban Raluca-Ioana Olaru a horvát Franko Skugor oldalán szerepelt, és döntő rövidítésben, 6:3, 4:6, 10–7 arányban jobbnak bizonyult a Kveta Peschke, Wesley Koolhof (cseh, holland) duónál. A nyolcaddöntőben Olaruék a Kaitlyn Christian, Frederik Nielsen (amerikai, dán)–Dabrowski, Mate Pavics (kanadai, horvát) párharc győztesével játszanak. Ebben a sorozatban Románia másik képviselője, Mihaela Buzărnescu és társa, a brit Dominic Inglot szintén szuper tie-breakig jutott, de a 81 perces meccsen 1:6, 7:5, 14–12 arányú vereséget szenvedett a Darija Jurak, Austin Krajicek (horvát, amerikai) kettőstől.

*

A hússzoros Grand Slam-tornagyőztes Roger Federer háromszettes sikerrel folytatta szereplését szerdán a Roland Garroson. A svájci játékos – aki 2015 óta először szerepel Párizsban – a második fordulóban a szerencsés vesztesként főtáblára került német Oscar Ottét, a világranglista 144. helyezettjét győzte le úgy, hogy minden játszmában ellenfele utolsó adogatójátékát vette el.

A női verseny negyedik kiemeltje, a holland Kiki Bertens – akit madridi tornagyőzelme után a verseny egyik titkos esélyesének tartottak – az első szettben, 3:1-es hátrányban feladta a szlovák Viktoria Kuzmová elleni mérkőzését.

Érdekesebb eredmények, Roland Garros, 2. forduló (32 közé jutásért):

Férfiak: Györe László/Laslo Djere (szerb, 31.)–Alexei Popyrin (ausztrál) 6:4, 7:6 (4), 6:4; Federer (svájci, 3.)–Otte (német) 6:4, 6:3, 6:4; Wawrinka (svájci, 24.)–Garín (chilei) 6:1, 6:4, 6:0; Ruud (norvég)–Berrettini (olasz, 29.) 6:4, 7:5, 6:3; Nisikori (japán, 7.)–Tsonga (francia) 4:6, 6:4, 6:4, 6:4; Dimitrov (bolgár)–Csilics (horvát, 11.) 6:7 (3), 6:4, 4:6, 7:6 (2), 6:3; Carreno-Busta (spanyol)–De Minaur (ausztrál, 21.) 6:3, 6:1, 6:1; Paire (francia)–Herbert (francia) 6:2, 6:2, 5:7, 6:7 (6), 11:9.

Nők: Bolsova Zadoinov (spanyol)–Cârstea 7:6 (5), 7:6 (3); Konta Johanna (brit, 26.)–Lauren Davis (amerikai) 6:3, 1:6, 6:3; Kuzmová (szlovák)–Bertens (holland, 4.) 3:1-nél Bertens feladta; Ka. Plískova (cseh, 2.)–Kucová (szlovák) 6:2, 6:2; Stephens (amerikai, 7.)–Sorribes Tormo (spanyol) 6:1, 7:6 (3); Szvitolina (ukrán, 9.)–Kozlova (ukrán) játék nélkül; Szevasztova (lett, 12.)–Minella (luxemburgi) 6:2, 6:4; Muguruza Blanco (spanyol, 19.)–Larsson (svéd) 6:4, 6:1; Mertens (belga, 20.)–Parry (francia) 6:1, 6:3; Suárez-Navarro (spanyol, 28.)–Rogers (amerikai) 6:1, 6:7 (4), 6:3; Martics (horvát, 31.)–Mladenovic (francia) 6:2, 6:1; Vekics (horvát, 23.)–Peterson (svéd) 1:6, 6:1, 6:2.