Nopcsa Ferenc (1877–1933) igazán nem volt szobatudós, inkább amolyan „nyugtalan vér”. Esetében az alma tényleg nem esett messze a fájától, hiszen nagyapja, a Hunyad megyét 15 évig igazgató Nopcsa László főispán maszkos útonállóként is gyarapította tekintélyes vagyonát, nem csoda, hogy Jókai Mór róla mintázta a Szegény gazdagok című regénye negatív főhősének, Fatia Negranak, vagyis Hátszegi Lénártnak az alakját. A mendemonda szerint Nopcsa Lászlónak olyannyira nem volt ínyére a regény, hogy pisztollyal kényszerítette Jókait arra, hogy ne írja meg a könyv folytatását. Bárhogy is történt az eset, tény, hogy Jókai sietett megjegyezni, hogy Hátszegi Lénárt alakja a képzelet szüleménye.
A nagyapától örökölt genetikai batyu Ferencet is igazán „rendkívülivé” tette, komoly tudományos érdemei mellett igazi kalandor volt. Bejárta egész Európát, barangolásai során a 20. század elején eljutott az akkor még jórészt ismeretlen, török megszállás alatt sínylődő Albániába. Elsőként írta le a nép nyelvét, történelmét, törzsi viszonyait, geológiáját és néprajzát. Titkára, Bajazid Elmaz Doda, Nopcsa későbbi szeretője szintén albán volt. A két férfi közötti intim kapcsolatot nemcsak tragikus haláluk körülményei bizonyítják, hanem az is, hogy a tudós – horribile dictu – egy ősteknőst is elnevezett titkáráról (Kallokibotion bajazidi). Nopcsa nemcsak úttörő tudományos munkát végzett az országban, de mindvégig szoros kapcsolatot tartott az Osztrák–Magyar Monarchiával, diplomáciai feladatokat látott el – magyarul kémkedett. Nagyszabású törökellenes fegyveres akciót is készült szervezni, annyira felbőszítve ezzel a törököket, hogy azok bérgyilkost küldtek utána. Amikor 1910-ben a török csapatok atrocitásai miatt felkelés tört ki az országban, Nopcsa Ferenc kiadta magát a bécsi külügyminisztérium titkos teljhatalmú ügynökének, és a nemzetközivé terebélyesedő konflikust megpróbálta a maga elképzelései szerint megoldani. Blöffje hamarosan kiderült, és Bécs török nyomásra hazarendelte. Az 1912-ben kitört I. balkáni háborút követő évben a nagyhatalmak elhatározták az önálló albán királyság létrehozását, a trónra, természetesen, Nopcsa Ferenc is bejelentette igényét. Kész volt egész vagyonát feláldozni, hogy jól kivitelezett katonai puccsot követően magához ragadhassa a hatalmat, de mivel a monarchia nem támogatott ilyen szeszélyes trónkövetelőt, Nopcsából nem lett albán király, hiába vette meg azt a fehér lovat, amelyen elképzelései szerint a nép közé lovagolt volna megkoronázását követően.
Nem önszántából tért haza 1916-ban Magyarországra: a vezérkar tiltotta ki Albániából, mert mindenáron sereget akart verbuválni, hogy bevegye Tiranát. A „nyugtalan vér” itthon is kiütközött, az első világháború utolsó hónapjaiban juhpásztornak öltözve a románok között kémkedett. Amikor kikiáltották a Tanácsköztársaságot, Budapesten hamis okmányokkal repülőre szállt, és pisztollyal arra kényszerítette a pilótát, hogy szálljon le Bécsújhelyen, nem is sejtve, hogy ezzel a tettével ő lesz a világtörténelem első repülőgép-eltérítője. (Csak érdekességképpen: a második repülőgép-eltérítő szintén magyar volt: IV. Károly, az utolsó magyar király 1921-ben térített el egy svájci repülőgépet, hogy hazaszökjön.)
Érdekes, hogy Trianon után, mintegy feledve korábbi románellenes ténykedését, meghívták a Bukaresti Földtani Intézet élére, a felkérést Nopcsa nem fogadta el. Hazatért Hunyad megyei birtokára, ahol a felbőszült románok majdnem halálra verték. Az ütlegekből, azt követően, hogy beszakadt koponyájának egy darabját ezüstlemezzel kellett pótolni, soha többet nem gyógyult fel teljesen A Magyar Királyi Földtani Intézet igazgatója lett 1925-ben, ekkor tette közzé Észak-Albánia geológiáját feldolgozó, több száz oldalas tanulmányát. Miután 1929-ben elhagyta az intézetet, és mivel idegösszeomlásai ekkorra egyre gyakrabban jelentkeztek, szanatóriumba vonult. A harmincas évek elején bejárta Itáliát, megírta a félsziget történetét, de ez már Nopcsa Ferenc hattyúdala. Élete hátralévő idejét Bécsben töltötte, vagyon nélkül, betegen. Nopcsa 1933. április 24-én lelőtte hűtlenkedő titkárát és annak szeretőjét, majd altatóval önmagával is végzett.
Ezek után majdnem hihetetlennek tűnik, hogy Nopcsa Ferenc kora egyik legelismertebb tudósának számított, rövidebb-hosszabb publikációinak száma 191 (!), túlnyomó többségük német nyelven jelent meg. A Hunyad megyei arisztokrata akadémiai pályafutása 1895-ben kezdődött, amikor nővére dinoszauruszcsontokat talált a családi birtokon. Az ekkortájt felsőszilvási báró Nopcsa Ferenc, Hunyadi Mátyás távoli rokona a bécsi Theresianumban tanult, ahova Erzsébet királyné főudvarmestere, a szintén Nopcsa Ferenc nevet viselő keresztapja révén jutott. A dinoszauruszleleteket a paleontológia nagynevű professzora, Suess nem tudta besorolni egyetlen ismert kategóriába sem, ezért felkérte az ifjú tudósjelöltet, hogy a besorolást végezze el ő maga. Nopcsa önálló kutatási eredményeit 1899-ben mutatta be előadás keretében a Bécsi Tudományos Akadémián, ettől kezdve neve elválaszthatatlanul egybefonódott az őslénykutatással, napjainkig a tudomány legnagyobbjai között tartják számon. Doktori fokozatot 1903-ban szerzett. Az ő nevéhez kötődik a kacsacsőrű őshüllő, a Limnosaurus transsylvanicus és négy további dinoszaurusz leírása, amelyek közül a Titanosaurus dacust a harmincas években átnevezték Magyarosaurus dacusra, de feltárt számos egyéb, teknős-, krokodil- és repülő őshüllőfajt, például a nevét is őrző Elopteryx nopcsait. Beszédes tény, hogy 191 közleményéből 18-at szentelt a hátszegi leletegyüttesnek.
Megfigyelte, hogy a hátszegi őslények minden bizonnyal zártan fejlődtek. Ebben az elzárt környezetben törpe és primitív fajok éltek, tehát olyan őslények, amelyek jóval kisebbek voltak a velük egykorú amerikai vagy ázsiai rokonaiknál, s kezdetleges jegyeket mutattak. Egy nemzetközi kutatócsoport 2010-ben hitelt érdemlően bizonyította, hogy Nopcsa báró nem tévedett: az általa leírt dinók valóban törpe növésűek voltak, 65-70 millió évvel ezelőtt éltek, és így alkalmazkodtak szigetté zsugorodó élőhelyükhöz. A kréta időszak vége felé Európa legnagyobb részét tenger borította, Kelet-Európán és a Földközi-tenger térségén is szigettenger húzódott végig. A leletek azt tanúsítják, hogy több ilyen szigeten is éltek dinoszauruszok. A trópusi éghajlatú Hátszeg-sziget területe mintegy 80 ezer négyzetkilométer volt, s rendkívül gazdag növény- és állatvilággal büszkélkedhetett. Az itt élő dinoszauruszok méreteire a „szigethatásként” ismert jelenség volt befolyással. Ez azt jelenti, hogy abban az esetben, ha nagy termetű állatok elszigetelődnek egy kisebb szigeten, a testméretük fokozatosan csökken, nagyjából feleakkorára, mint kontinenseken élő rokonaiké. Az még nincs egyértelműen tisztázva, hogy miképpen kerültek a dinók a Hátszeg-szigetre. Vagy ottrekedtek, amikor a tengerszint emelkedése folytán élőhelyük elkülönült a szárazföldtől, vagy véletlenszerűen sodródtak oda. Bárhogy is történt a dolog, tény, hogy testméretűk fokozatos csökkenése révén gyorsan elkezdtek alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Mike Benton, a Bristoli Egyetem tanára, valamint román, német és amerikai kollégáinak részletes vizsgálata igazolta Nopcsa elméletét, alátámasztva az erdélyi tudós tételét, amellyel egy évszázaddal megelőzte korát.
