Jövőképről a tervek és a valóság között egyensúlyozva

Elképzeléseikről beszéltek az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti jelöltjei

Jövőképről a tervek és a valóság között egyensúlyozva
Pesszimistán realista és optimistább vélekedéseket hallgattunk meg Kolozsváron a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely kedd esti rendezvényén, amelyen Tibori Szabó Zoltán újságíró, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke a városról alkotott jövőképükről faggatta az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének befutó helyén lévő jelöltjeit, azaz Csoma Botond és Hegedüs Csilla képviselő- és László Attila szenátorjelöltet. A december 11-i parlamenti választásokon megméretkező RMDSZ-es politikusok a beszélgetésen kifejtették főbb elképzeléseiket és meglátásaikat Kolozsvár fejlődésére vonatkozóan, továbbá az országot érintő általános problémák felvetése mellett külön kiemelték a romániai magyar közösség szempontjából lényeges kérdéseket is. Mindannyian hangsúlyozták annak fontosságát, hogy az elkövetkező időszakban is ott kell lenni Bukarestben, mert különben a bennünket érintő ügyekben nélkülünk fognak dönteni.

„A nagy álmok helyett próbáljunk meg abból kiindulni, hogy beszélgetőtársaink miként látják szakterületükön a jelenlegi valós helyzetet, milyen jövőt képzelnek el a városban, és hogyan szeretnék azt megvalósítani” – bírta szóra beszélgetőtársait Tibori Szabó Zoltán.

A felvetésre elsőként László Attila szenátorjelölt kifejtette: minden szempontból nehéznek látja a romániai magyar közösség pillanatnyi helyzetét.  „Életem legsötétebb négy évét zárom. Azt hittem, olyan országban élünk, ahol vannak mindenkire érvényes törvények. Aztán jöttek a sokkok... Mintha nem ugyanabban az államban élnénk. Az egyik konstancai kolléga megkérdezte: mi az, hogy áfafizetés..,?  De azt is megtudtam, hogy a iaşi-i önkormányzat nem fizet gázszámlát, a bákói pedig  semmilyen járulékot nem törlesztett saját alkalmazottai után. Ha Bukarestben 10 órára meghirdették a szenátus ülését, fél 11-kor megjelent vagy tíz erdélyi kolléga, majd aztán a 168 szenátor kevesebb, mint fele valahogy elkezdte a munkát” – jellemezte az elmúlt négy év parlamenti történéseit az RMDSZ politikusa.

Prémium tartalom

Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!