Mindezt azért érdemes elmondani, mert a mai világ, sajnos, Nyugaton és Keleten egyaránt mintha ellenkező irányba tartana. A profitmaximalizáció (a lehető legnagyobb haszon minden áron való kisajtolásának elve) egyre nyilvánvalóbban maga alá gyűri a társadalmi lét minden szegmensét az oktatástól a társadalombiztosításig, az egészségügyig, a kultúráig és tovább. Az erkölcsi alapelvek: az emberszeretet, a hivatástudat, a közösségszolgálat értelmüket vesztik. Aki a szó közvetlen anyagi értelmében nem hajt hasznot, az a szó minden értelmében haszontalan.
Nos, az intézmény, ahová mellesleg az egészégbiztosítás jóvoltából kerültünk, az én esetemben a reumatikus fájdalmakat, a feleségemében a térdprotézis kiváltotta gerincfájdalmakat és egyéb traumákat utókezeltek, úgymond.
Az a tény, hogy az említett járóbeteg–gondozó személyes tapasztalataim szerint is a kevés hazai egészségügyi intézmény közé tartozik, ahol a hálapénz nem csak látszólag, de valóságosan sem létezik, bár fontos, mégis másodlagos jelentőségű mozzanat. Minden beteg tudja már, hogy próbálkozni is fölösleges, valóban senki nem fogad el pénzt. Sőt, még apró kedvességeket is csak bizonyos határig. Szinte már csak tapintatból.
Amikor tehát úgy éreztem, hogy az itt szerzett élményeimet nem hallgathatom el, nem az intézmény forgalmának növelése lebegett a szemem előtt. Fölösleges is lett volna. Aki ott megfordul, amikor teheti, bizonyosan visszajár. S másoknak is ezt tanácsolja. Ez tehát valóban nem a reklám helye.
Prémium tartalom
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!
