Dance Lab in Tranzit – Kísérlet a kortárs tánc fogalmának meghatározására

Dance Lab in Tranzit – Kísérlet a kortárs tánc fogalmának meghatározására
Online és offline eseményekkel, táncműhelyekkel és kortárs táncelőadásokkal, valamint kerekasztal beszélgetésekkel is várják az érdeklődőket a Tranzit Alapítvány által szervezett egy hetes Dance Lab in Tranzit (Tranzit Tánclaboratórium) nevet viselő programsorozaton november 6. és 12. között a Tranzit Házban.

A közleményben megfogalmazottak szerint a Dance Lab in Tranzit a Tranzit Alapítvány két meghatározó tevékenységi körét keresztezi: a kortárs művészetet és a kulturális antropológiát. A Dance Lab kurátori koncepciója abból indul ki, hogy e két terület ötvözése termékenyítő hatással lehet a művészi alkotófolyamatra, és képessé tehet arra, hogy kimozdítsuk a homogenizált és standardizáló oktatási és előadóművészeti hagyományokat abból a gyakorlatból, ami a mozdulatok imitáción alapuló egyhangú reprodukálására összpontosít.

„Projektünk a szabad alkotást tartja szem előtt, és olyan elképzelést testesít meg, ami szerint az előadók kreatív közösségként, illetve partnerekként működhetnek együtt, anélkül léphetnek alkotói szövetségre és hozhatják összhangba saját egyéni mozdulatvilágaikat, hogy feladnák személyes tudásukat és vonásaikat” – olvasható a közleményben.

Werkfotó Alexandra Mihaela Dancs és Urvi Vora előadásáról

A projekt négy rezidens táncművész, Alexandra Mihaela Dancs (Románia), Urvi Vora (India), Sashar Zarif (Irán–Azerbajdzsán–Kanada) és Bogdan Olarson (Románia) együttműködése köré szerveződik, akiket, mint írják, az interdiszciplinaritás, a társadalmi érzékenység, az érzékletes testkifejezések új lehetőségeinek a keresése, valamint a kollaboratív tapasztalat és a globális és transznacionális együttműködés iránti nyitottság köt össze.

Mi a kortárs tánc? Tekinthetünk-e a „kortárs táncra” különálló műfajként? Vagy az, amit „kortársnak” nevezünk, csupán a tánc olvasatainak és/vagy létrehozásainak egy sajátos módozata? Vagy a „kortárs” kifejezés a táncalkotás idődimenziójára vonatkozik, amin keresztül a tánc jelenségét hozzácsatolhatjuk társadalmi és politikai környezetéhez? És hogyan viszonyul a „kortárs” tánc a hagyományokhoz? – ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vet fel a projekt, hiszen a kortárs tánc fogalmát a világ számos részén megkérdőjelezték már, különböző szempontokból.

Werkfotó Sashar Zarif és Bogdan Olarson előadásáról

Az élő és online programpontokat egyaránt tartalmazó hibrid eseményben helyet kapnak szóló és duó táncelőadások, videóvetítések, táncműhelyek, valamint az érdeklődők kerekasztal beszélgetéseken és a művészekkel közösen zajló eszmecseréken is részt vehetnek.

A rezidens táncművészek produkciói mellett az egy hetes eseményen Lia Meirelles táncművész, Gödri Attila és Mihai Stanciu vizuális művészek, valamint Könczei Csilla kurátor is tart előadást. A kortárs tánc tematikája köré szervezett kerekasztal beszélgetéseken többek között részt vesz Miki Braniște (Colectiv A), Georgiana Wierre-Gore (Choreomundus, Université Clermont Auvergne), Urmimala Sarkar (Jawaharlal Nehru Egyetem, Újdelhi), Vava Ștefănescu (CNDB), továbbá Maria Peredo Guzmán, Beatriz Herrera Corado és Raymundo Ruiz González (Multilogos, Latin-Amerika).

A részletes program a Tranzit Ház Facebook- és weboldalán böngészhető.