Bajnokságról bajnokságra: focikörkép Európából

Bajnokságról bajnokságra: focikörkép Európából
Hagyományos módon az európai labdarúgó topligák (olasz, spanyol, német, angol és francia pontvadászat) hétvégi eseményeit foglaljuk össze.

Serie A

Az olasz labdarúgó-bajnokság huszadik fordulójában az SSC Nápoly 2–0-ra legyőzte az utolsó előtti helyen álló AC Pármát. A vesztes Párma november vége óta nem nyert tétmérkőzést, négy döntetlen mellett nyolcadszor kapott ki. A vereségeket december 19-től a legutóbbi kilenc találkozóján gyűjtötte be. A pármaiaknál bemutatkozott a frissen, 11 millió euróért igazolt Dennis Man, aki a 80. percben csereként lépett pályára (de csodát ő sem tudott tenni). A csapat másik román idegenlégiósa, Valentin Mihăilă a cserepadon maradt, az AC Párma nem nevezte erre a mérkőzésre fiatal magyar játékosait  Balogh Botondot és Kosznovszky Márkot.

Az SS Lazio 3–1-re nyert az Atalanta Bergamo vendégeként, így megszakadt a hazai együttes két hónapja tartó veretlenségi sorozata. Az Atalanta ezt megelőzően november 28-án szenvedett vereséget – a bajnokságban otthon kapott ki a Hellas Veronától 2–0-ra –, azóta 14 tétmérkőzésen maradt veretlen. Szerdán az Olasz Kupában éppen a Laziót győzte le 3–2-re. A rómaiaknál a hátvédsorban végigjátszotta a mérkőzést a román idegenlégiós Ştefan Radu, a 3. percben gólpasszt adott a montenegrói Adam Maruszicsnak, amivel a vendégek megszerezték a vezetést.

A Cagliari otthon tartott egy pontot a Sassuolóval szemben. A szardíniaiak ezt megelőzően sorozatban hét tétmérkőzésüket veszítették el. Az 1–1-gyel végződött összecsapáson a hazaiak román válogatottja, Răzvan Marin szintén végigjátszotta a meccset és gólpasszt adott a brazil Joao Pedro 75. percben elért találatához, a vendégek a 94. (!) percben az elefántcsontparti Jérémie Boga révén egyenlítettek. A Sassuolo erre a találkozóra nem nevezte a román válogatott Vlad Chiricheşt.

A Genoa 3–0-ra nyert a sereghajtó Crotone otthonában, a házigazdáknál Denis Drăguş cserepados volt.

Eredmények, Serie A, 20. forduló: • FC Torino–Fiorentina 1–1 • Milánói Internazionale–Benevento 4–0 (a házigazdáknál a román idegenlégiós Ionuţ Andrei Radu kapus a cserepadot koptatta) • Sampdoria–Torinói Juventus 0–2 (a fiatal Radu Drăguşin tartalék volt a torinóiaknál) • Bologna–AC Milan 1–2 (a Ciprian Tătăruşanu kapus ismét a cserepadra szorult) • AS Róma–Hellas Verona 3–1 • SSC Nápoly–AC Párma 2–0 • Spezia–Udinese 0–1 • Atalanta Bergamo–SS Lazio 1–3 • Cagliari–Sassuolo 1–1 • Crotone–Genoa 0–3. Az állás: 1. Milan 46 pont/20 mérkőzés, 2. Inter 44/20, 3. Róma 40/20, 4. Juventus 39/19, 5. Nápoly 37/19 (43–19), 6. Lazio 37/20 (35–27).

La Liga

Az FC Barcelona 2–1-re legyőzte a vendég Athletic Bilbaót a spanyol bajnokság 21. fordulójának vasárnapi játéknapján. A végig küzdelmes mérkőzésen az argentin Lionel Messi szabadrúgásból, 650. barcelonai találatát szerezve juttatta vezetéshez csapatát a 20. percben, majd a vendégek nem sokkal a szünet után öngóllal egyenlítettek. A hazai győzelmet érő találatot – formás támadás lezárásaként – a francia Antoine Griezmann lőtte a 75. percben. Sorozatban ötödször nyert a bajnokságban a Barca, amely pontszámban utolérte és jobb gólkülönbségének köszönhetően meg is előzte a Levante ellen hazai pályán kisikló Real Madridot a tabellán. Hátránya tíz pont az éllovas, de egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Atlético Madrid mögött. Az Athletic és a Barca januárban már harmadszor mérkőzött meg egymással. A hónap elején elmaradt bajnokijukat pótolták, amelyen a katalánok 3–2-re nyertek Bilbaóban, majd két héttel ezelőtt a Spanyol Szuperkupa döntőjében a baszkok hosszabbításos találkozón győztek 3–2-re. A januári mérkőzéseken Griezmann és Messi egyaránt három-három alkalommal talált a bilbaói kapuba.

Eredmények, La Liga, 21. forduló: • Valladolid–Huesca 1–3 • Villarreal–Real Sociedad 1–1 • Real Madrid–Levante 1–2 • Eibar–FC Sevilla 0–2 • Valencia CF–Elche 1–0 • FC Barcelona–Athletic Bilbao 2–1 • Granada–Celta Vigo 0–0 • Cádiz–Atlético Madrid 2–4 • Getafé–Deportivo Alavés 0–0. Hétfőre maradt a Real Betis Sevilla–Osasuna Pamplona találkozó. A sorrend: 1. Atlético Madrid 50 pont/19 mérkőzés, 2. Barcelona 40/20 (41–18), 3. Real Madrid 40/20 (35–18), 4. Sevilla 39/20. 5. Villarreal 35/21, 6. Real Sociedad 32/21.

Bundesliga

A Gulácsi Péterrel felálló, második helyen álló RB Lipcse hazai pályán 1–0-ra nyert a Bayer Leverkusen ellen a német bajnokság 19. fordulójában. A találkozó egyetlen gólját a francia Christopher Alan Nkunku szerezte az 51. percben, Gulácsi a 88. percben egy hatalmas védéssel járult hozzá a sikerhez. A lipcseieknél az ugyancsak magyar válogatott Willi Orbán a 80. percben csereként lépett pályára, míg Szoboszlai Dominik sérülése miatt még nem mutatkozhatott be. A harmincéves Gulácsi a klub történetének első futballistája, aki 150 Bundesliga-mérkőzést játszott az egyesület színeiben. Ráadásul annak is örülhetett, hogy ez volt az 50. kapott gól nélküli találkozója, ebben az idényben már a nyolcadik.

Sallai Roland csapata, az SC Freiburg 3–0-ra kikapott Wolfsburgban. A magyar válogatott játékos bokasérülés miatt nem szerepelt a vendégek keretében. A VfL Wolfsburg hazai pályán továbbra is veretlen a mostani bajnoki idényben.

A Köln 11 hónap után nyert ismét hazai bajnokit, miután 3–1-re győzött a Bielefeld ellen. A kölniek ezt megelőzően 2020. február 29-én diadalmaskodtak otthoni környezetben, azóta saját pályáján 14 Bundesliga-találkozón maradt nyeretlen az együttes.

Eredmények, Bundesliga, 19. forduló: • VfB Stuttgart–1. FSV Mainz 05 2–0 (a vendégeknél a 75. percben állt be csereként a magyar válogatott Szalai Ádám) • RB Lipcse–Bayer Leverkusen 1–0 • Bayern München–TSG 1899 Hoffenheim 4–1 • Borussia Dortmund–FC Augsburg 3–1 • Eintracht Frankfurt–Hertha Berlin SC 3–1 (Dárdai Pál vezetőedző még nem tudta felrázni a fővárosiakat, a Hertha cserepadján itt ült a mester fia, Márton) • Union Berlin–Borussia Mönchengladbach 1–1 • Werder Bremen–FC Schalke 04 Gelsenkirchen 1–1 • VfL Wolfsburg–SC Freiburg 3–0 • 1. FC Köln–Arminia Bielefeld 3–1. A tabellán: 1. Bayern München 45 pont, 2. Lipcse 38, 3. Wolfsburg 35, 4. Eintracht 33, 5. Leverkusen 32 (32–19), 6. Dortmund 32 (38–27).

Premier League

A Chelsea először nyert a német Thomas Tuchel vezetőedző irányításával, a londoniak a vendég Burnleyt verték meg az angol bajnokság 21. fordulójának vasárnapi játéknapján. A kedden kinevezett német Tuchel – akinek a segítője Lőw Zsolt – szerdán mutatkozott be a kispadon, akkor csapata 0–0-t játszott a Wolverhampton Wanderersszel.

A címvédő Liverpool 3–1-re nyert a West Ham United vendégeként. A vendégek az 57. percben Mohamed Szaláh Gáli találatával szereztek vezetést, majd az egyiptomi válogatott csatár a 68. percben megduplázta góljainak a számát és csapata előnyét. A hajrában a holland Georginio Gregion Emile Wijnaldum is betalált, míg hazai részről Craig Dawson szépített a 87. percben. A West Hamnek ezzel megszakadt a nyolc tétmérkőzés óta tartó veretlenségi és azon belül a hat összecsapás óta tartó győzelmi sorozata. A Pool a bajnoki szezonban 11. idegenbeli fellépésén negyedszer győzött.

Eredmények, Premier League, 21. forduló: • Southampton–Aston Villa 0–1 • Crystal Palace–Wolverhampton Wanderers 1–0 • Manchester City–Sheffield United 1–0 • West Bromwich Albion–Fulham 2–2 • Everton–Newcastle United 0–2 • Arsenal–Manchester United 0–0 • Chelsea–Burnley 2–0 • Leicester City–Leeds United 1–3 • West Ham United–FC Liverpool 1–3 • Brighton & Hove Albion–Tottenham Hotspur 1–0. A táblázaton:  1. Man. City 44 pont/20 mérkőzés, 2. MU 41/21, 3. Liverpool 40/21, 4. Leicester 39/21, 5. West Ham 35/21, 6. Tottenham 33/20.

Ligue 1

Az Olympique Marseille edzőközpontját ért szurkolói támadás következtében elhalasztották a szombat estére kiírt OM–Stade Rennes mérkőzést a francia bajnokságban.

A 22. fordulóban hiába értékesített két büntetőt is a brazil Neymar, csapata, a Paris Saint-Germain végül vesztesen hagyta el a pályát (idén először). Ezt kihasználta a nem botló új éllovas OSC Lille és az Olympique Lyon, s megkerülte a címvédő fővárosiakat.

Az Adrian Ursea edzette nizzaiaknak nem kedvez a hazai pálya, ismét vesztettek, ezúttal a Saint-Étienne ellenében.   

Eredmények, Ligue 1, 22. forduló: • Olympique Lyon–Girondins Bordeaux 2–1 • Montpellier–RC Lens 1–2 • OGC Nizza/Nice–Saint-Étienne 0–1 • Angers–Nimes 3–1 • Brest–FC Metz 2–4 • Lorient–Paris Saint-Germain 3–2 • Racing Strasbourg–Stade Reims 0–1 • OSC Lille–Dijón 1–0 (a vendégeknél csereként állt be a 80. percben a román idegenlégiós Mihai Alexandru Dobre) • FC Nantes–AS Monaco 1–2. Az élen: 1. Lille 48 pont/22 mérkőzés, 2. Lyon 46/22, 3. PSG 45/22, 4. Monaco 42/22, 5. Rennes 36/21, 6. Metz 34/22.