Bajnokok Ligája: Torinóban is megleckéztették a Barcát

Bajnokok Ligája: Torinóban is megleckéztették a Barcát
A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek első fordulójában a Torinói Juventus hazai pályán 3–0-s győzelmet aratott az FC Barcelona felett, a katalánokat Párizs után Torinóban is megleckézették.

A Zebrák már az elejétől folyamatos nyomás alatt tartották a katalánokat, aminek a hetedik percben már meg is lett az eredménye, Cuadrado passzából az argentin Paulo Dybala fordult kapura, és tekerte a labdát a hosszú alsóba (1–0).

A Juventus erőszakos letámadása láthatóan zavarta a vendég együttest, amelynek sokpasszos játékát higgadtan nézte a torinói védelem. A 21. percig kellett várni az első komoly Barca helyzetre, Messi pazar labdát adott Iniestának, akinek lövését Buffon hatalmas bravúrral hárította. Az újabb hidegzuhanyt a 22. percben kapták Messiék: Mandzukics visszagurított labdáját ismét Dybala helyezte el Ter Stegen kapujának jobb alsó sarkába (2–0).

A katalánok kétgólos hátrányban voltak kénytelenek az öltözőbe menni az első játékrészt követően, és az a tény, hogy a Juventus 2013 áprilisa óta veretlen európai kupamérkőzéseken saját stadionjában, nem sok jóval kecsegtetett Neymarék számára. A második félidő legelején cseréltek a katalánok, Mathieu helyére André Gomes érkezett. A 47. percben egy Barca-támadás következtében Messi elé került a labda, de tizenhat méterről a kapu mellé gurított az argentin zseni. Kicsivel később Higuaín kapott remek labdát, de Ter Stegen kezébe bombázott.

A Barcelona védelme az egész mérkőzésen bizonytalannak tűnt, ahogyan a Juventus harmadik találatánál is: egy szögletet követően Giorgio Chiellini felugrás nélkül bólintott a gránátvörös-kékek kapujába (3–0). A 68. percben Messi remek labdával ugratta ki Suárezt, akinek a hosszú alsóba tartó lövését azonban Buffonnak sikerült szögletre tolnia, megmentve így csapatát az idegenben kapott góltól.

A rekordbevételt hozó összecsapás a Juventus 3–0-s győzelmével zárult.

Sok szurkoló volt kíváncsi a helyszínen a meccsre, ami szép összeget hozott a torinóiak konyhájára. A Juventus stadionjában 41 092-en szurkolták végig a találkozót, ez pedig 4 millió 1076 eurós bevételt jelentett a Zebrák számára. Ekkora összegű bevételre még nem volt példa, a rekordot eddig a két esztendővel ezelőtti Juventus–Real Madrid mérkőzés tartotta 3,3 millió euróval.

A másik keddi mérkőzést egy nappal elhalasztották, lapzárta után fejeződött be a Borussia Dortmund (német)–AS Monaco (francia) összecsapás.