Mozizzunk, ha már újra lehet, illetve, amíg még engedik

Mozizzunk, ha már újra lehet, illetve, amíg még engedik
Fennállásának leghosszabb szünete, mintegy hat hónap kihagyás után nyitotta meg kapuit szeptemberben újra a kolozsvári Győzelem mozi: hétköznapi és hétvégi vetítésekkel, valamint speciálisan gyermekeknek szóló filmekkel is várják a nézőket a megfelelő óvintézkedések betartása mellett. Az október 9. és 15. közötti programból nyújtunk ízelítőt.

A magyar nézők egy alkalomra megfeledkezhetnek a feliratolvasós mozizásról, hiszen megtekinthetik Orosz Dénes Seveled című romantikus vígjátékának premier előtti vetítését. A film bebizonyítja, hogy a legártatlanabb füllentés is képes később újabb és újabb hazugságokra késztetni az embert. Korunk párkapcsolati bajait, örömeit és botrányait térképezi fel a történet, amelyben olyan színészek játszanak, mint Tenki Réka, Mészáros Béla, Básti Juli, Cserhalmi György és Ónodi Eszter. A film egyelőre egyetlen alkalommal október 14-én, este nyolc órától tekinthető meg, így érdemes idejében jegyet váltani rá.

Az igaz történet alapján készült, Jan Komasa által rendezett Corpus Christi című lengyel filmdrámát idén Oscar-díjra is jelölték a legjobb nemzetközi játékfilm kategóriában. A történet egy huszonéves fiatal lenyűgöző átalakulásáról szól, ahogy büntetett előélete ellenére pap akar lenni, végül pedig egy falu káplánja lesz. A modern látásmóddal rendelkező karizmatikus személyiség megjelenése lehetőséget nyújt a helyi közösség tagjainak arra, hogy elkezdjék feldolgozni közelmúltbeli traumáikat. A film premierjét október 9-én, pénteken este nyolc órától vetítik magyar felirattal, október 15-ig pedig mindennap megtekinthető változó időpontokban.

Jelenet a Corpus Christi című filmből

Alex Brendea Profu’ című dokumentumfilmjében egy besztercei matematikatanár maga mögött hagyva a hagyományos oktatási rendszert, saját otthonában kezdi tanítani a gyermekeket. A tanév során arra törekszik, hogy felébressze a diákokban a tanulás iránti szeretetet, nem csupán matematika leckéket, hanem életleckéket is kínálva számukra. A film bemutatója október 9-én, pénteken 17.30-tól látható, de ezt követően több alkalommal is megtekinthető még a Győzelem moziban.

A moldvai „autópálya” történetét bemutató 30 év és 15 perc című dokumentumfilmet Ștefan Mandachi rendezte, aki 2019-ben saját forrásokból építette meg az első egy méter autópályát Moldvában, tiltakozva az állam tehetetlensége ellen. A kezdeményezés és a film is súlyos kérdésekre próbál választ keresni: „Ki a hibás azért, hogy Románia az utolsó helyen áll a világon az autópálya-kilométerek számát tekintve, és az első helyen az autóbalesetek okozta elhalálozások számában?” A dokumentumfilm premiervetítése október 9-én, 22.30-tól tekinthető meg, de további dátumokon is látható még az alkotás.

Október 9. és 15. között egyéb filmkülönlegességekkel is várják a mozikedvelő kicsiket és nagyokat egyaránt. Vetítik a Made in Italy című romantikus vígjátékot, amelyet James D'Arcy rendezett és olyan szereplőket sorakoztat fel, mint Yolanda Kettle, Micheál Richardson, Souad Faress és Liam Neeson. A fiatalabb korosztálynak kedvez az Állati jó kekszek (Animal Crackers) című animációs film, amelyet hétvégén, szombaton és vasárnap vetítenek román szinkronnal. Továbbra is nézhető az idei TIFF-nyertes Babyteeth – Az első szerelem című alkotás, amelyet Shannon Murphy rendezett, valamint Peter Cattaneo Katonafeleségek (Military Wifes) című tragikomédiája is. Egyetlen alkalommal – hétfőn, október 12-én – még megtekinthető a Sajnáljuk, nem találtuk otthon (Sorry We Missed You) című, Ken Loach által rendezett filmdráma is.

Az egészségügyi óvintézkedéseknek megfelelően a mozi bejáratánál testhőmérséklet mérés és kézfertőtlenítés szükséges, valamint kötelező a maszk viselése a vetítések teljes időtartama alatt. A Győzelem mozi részletes programja megtalálható a cinemavictoria.ro weboldalon.

Az egészségügyi óvintézkedéseknek megfelelően a mozi bejáratánál testhőmérséklet mérés és kézfertőtlenítés szükséges, valamint kötelező a maszk viselése a vetítések teljes időtartama alatt. A Győzelem mozi részletes programja megtalálható a cinemavictoria.ro weboldalon.

 (Borítókép: Jelenet a Seveled című filmből. Fotó forrása: port.hu)