MLSZ: RangAdó díjazások
Vissza

MLSZ: RangAdó díjazások

A bajnok Ferencvárosi Torna Club lett a labdarúgó OTP Bank Liga 2019–2020-as szezonjának Fair Play-díjas csapata. A díjat Nyilasi Tibor, az MLSZ elnökségi tagjától, a szakmai bizottság vezetője adta át.

Idén nem a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hagyományos RangAdó gáláján került sor a legjobbak teljesítményének elismerésére, hanem az m4sport stúdiójában, a RangAdó Díjátadó keretében három este során. A második, csütörtöki alkalommal még a gólkirályt, a zalaegerszegi Radó Andrást díjazták.

„Az újraindulás után a csapat és én is jó formában tértünk vissza. Mindenkinek megvolt a lehetősége, hogy több gólt szerezzen, én nem is középcsatárt játszottam, hanem szélsőt” – mondta Radó arra utalva, hogy 13 találattal végzett az élen. A támadó megjegyezte, volt már ennél eredményesebb szezonja, ugyanis a 2013–2014-es idényben még a Szombathelyi Haladás játékosaként 14 góllal zárt, de az akkor csak a harmadik helyre volt elég.

Az MLSZ döntésének értelmében Cseri Tamást választották az OTP Bank Liga legutóbbi szezonjának legjobb játékosává, míg a legszebb gól kategóriájában a szurkolók szavazati alapján Babati Benjámin zárt az élen.

Korábban szerdán Szerhij Rebrov a legjobb edzőnek, Bolla Bendegúz a felfedezettnek, Berke Balázs pedig a legjobb játékvezetőnek járó elismerést vehette át.

Pénteken a legjobb játékos kategóriában a két ferencvárosi légióst, a brazil Isaelda Silva Barbosát és a szlovén Miha Blazicsot megelőzve Cseri Tamás lett a győztes.

„Én ebben az évben éreztem azt, hogy teljes mértékben fel kell vállalnom, hogy a csapat húzóembere legyek, örülök, hogy ez sokszor sikerült” – fogalmazott Cseri, aki hét góllal zárt az idényben, a Mezőkövesd Zsóry FC pedig története egyik legjobb szezonját zárta azzal, hogy negyedik lett a bajnokságban és kupadöntős volt.

A legszebb gólok versenyébe az utolsó fordulóban, a Székesfehérvári MOL Fehérvár FC elleni félpályás találatával bejelentkező Babati Benjámin a kispesti Gazdag Dániel Puskás Akadémia elleni szólóját, és a szintén a felcsútiak kapuját bevevő ukrán Olekszandr Valerijovics Zubkov bombáját utasította maga mögé a dobogón.

A zalaegerszegi támadó a díj átvétele után a gólról elmondta, látta, hogy kint áll a székesfehérváriak kapusa, ezért gondolta, „megméri”. Babati hozzátette, a szezon elején sérüléssel bajlódott, ezért sajnálja, hogy befejeződött a bajnokság, mert a végére nyerte vissza a formáját. Véleménye szerint a ZTE a rutintalansága miatt került nehéz helyzetbe a bajnokság első felében, de a támadó felfogású vezetőedző, Márton Gábor érkezése jót tett a csapatnak, amely szerinte többre volt hivatott annál, hogy a kiesés ellen küzdjön. Ezt bizonyítja az is, hogy a hét RangAdó-díj közül hármat is zalaegerszegi játékos zsebelt be.

A RangAdó Díjátadó győztesei:

Pénteki győztesek:

Az NB I. legjobb játékosa: Cseri Tamás (Mezőkövesd Zsóry FC).

Az NB I. legszebb gólja: Babati Benjámin (Zalaegerszegi TE FC).

Csütörtöki győztesek:

Fair Play-díj: Ferencvárosi Torna Club.

Az NB I. gólkirálya: Radó András (ZTE).

Szerdai győztesek:

Az NB I. legjobb edzője: Szerhij Sztanyiszlavovics Rebrov (FTC).

Az NB I. felfedezettje: Bolla Bendegúz (ZTE).

Az NB I. legjobb játékvezetője: Berke Balázs.

A kategóriák végeredménye most is a klubok szavazatai alapján dőlt el, minden klubból a csapatkapitány, a vezetőedző, valamint a legidősebb és a legfiatalabb labdarúgó szavazott az általa legjobbnak tartott három-három játékosra kategóriánként. Kivétel ez alól az év játékvezetője, a gólkirály és a Fair Play-díj, míg az év góljára a szurkolók szavazhattak az m4sport honlapján. A női kategóriákban idén nem osztanak díjakat, mivel a koronavírus-járvány miatt a Simple Női Ligában nem hirdettek végeredményt.

EZ ÉRDEKELHETI
SPORT ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

TIFF – Hét nap, tizennégy film
Az elnöki hivatal helyesbített a ...
Sörtermelésben a nyolcadik helyen ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ