Megváltoztatná az érettségi lebonyolítását a miniszter

Átvették menedzseri szerződésüket az új iskolaigazgatók

Megváltoztatná az érettségi lebonyolítását a miniszter
Jövő évtől már februárban megszerveznék a szóbeli érettségi vizsgákat, és bevezetnék az írásbeli dolgozatok online javítását – nyilatkozta Liviu Pop tanügyminiszter, ám erre vonatkozó hivatalos rendeletet még nincs. Elképzelése szerint a nyolcadikosok szakaszzáróján és az érettségin megírt dolgozatokat beszkennelik, majd biztonságos körülmények között elküldik javítani. A javítótanár akár otthoni számítógépéről is kijavíthatja a dolgozatokat, anélkül, hogy tudná, ki az írás szerzője. Valentin Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő és Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes jónak tartja az online dolgozatjavítás ötletét, ám hivatalos, írásos rendelet hiányában óvatosan nyilatkoztak a kezdeményezésről. Azt viszont megtudtuk tőlük, hogy Kolozs megyében megoldódott az iskolaigazgatók és helyetteseik ügye: zömében versenyvizsga által foglalták el tisztségüket, 28 esetben pedig a tanfelügyelőség nevezett ki szakembert.

A román sajtó tegnap már kész tényként tárgyalta Liviu Pop tanügyminiszter Facebook-nyilatkozatát, miszerint már 2018-tól megváltoztatják az érettségi lebonyolítási módját.  A miniszter a szóbeli vizsgákat a második félév során szervezné meg, a nyolcadikosok és az érettségizők írásbeli dolgozatait pedig beszkennelnék, és a Speciális Távközlési Szolgálat (STS) segítségével titkosítanák. A tanárok javítóközpontban vagy akár otthoni számítógépükről javítanák a dolgozatokat, de egyetlen tanár sem tudná, hogy kinek a dolgozatát javítja. A végén az adatbázisokat összevetik, és a dolgozatokra kapott jegyet közzéteszik. A tanügyminiszter szerint  az online javítást a 2018-as próbaérettségi alkalmával tesztelnék, és ha beválik, akkor a 2018-as nyári érettségi vizsgán már alkalmaznák.

Valentin Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő és Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes jónak találta az online javítás bevezetését, mert ezzel leegyszerűsödne a javítás folyamata, nem lenne szükség a dolgozatok rendőri felügyelettel megvalósuló „megsétáltatására” – hiszen eddig a dolgozatokat más megyébe szállították javítani. Mindkét vezető tisztségviselő szűkszavúan nyilatkozott: megvárnák az erre vonatkozó hivatalos rendeletet és a módszertani előírásokat.

Jó hír, hogy Kolozs megyében megoldódtak az iskolaigazgató- és igazgatóhelyettesi kinevezések. A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség székhelyén tegnap közel harminc olyan igazgató, illetve igazgatóhelyettes vette át menedzseri szerződését, akik júliusban sikeresen vizsgáztak, köztük csak két magyar volt: Kósa Mária, a Brassai-líceum igazgatója és Péter Ildikó, a Kozmutza Flóra Hallássérültek 2-es számú iskolájának igazgató-helyettese – közölte Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes. A főtanfelügyelő, valamint Mariana Pop és Török Zoltán helyettesek figyelmeztették a jelenlevőket, hogy nem lesz könnyű a munkájuk; azt tanácsolták nekik: dolgozzanak együtt a kollégákkal, a tanfelügyelőséggel, és munkájuk során a tanuló és az iskola érdekeit tartsák szem előtt.

Valentin Cuibus főtanfelügyelőtől megtudtuk: a 298 Kolozs megyei igazgató és igazgatóhelyettes közül 270 versenyvizsga által foglalhatta el tisztségét, 28 személy esetében pedig a tanfelügyelőség egyéves tanintézet-vezetői mandátumot bocsátott ki.
promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Az októberben megszervezett iskolaigazgatói és igazgatóhelyettesi versenyvizsga eredményének alapján tegnap átadták a sikeresen vizsgázóknak a kinevezéseket – jelentette be Valentin Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő tegnapi évzáró sajtótájékoztatóján. – A megyében 224-en jelentkeztek a 216 igazgatói állásra, ebből 177 pályázónak sikerült a vizsgája. A 177 igazgató közül 160 eddig is betöltötte ezt a tisztséget ugyanazon tanintézetben. Ez azt jelenti, hogy ezen intézményvezetők az évek során jól végezték a munkájukat, és a tanfelügyelőség eddigi megbízatásai helyesek voltak – fogalmazott Cuibus.
Közhír