Kinevezték az iskola­igazgatókat

Az októberben megszervezett iskolaigazgatói és igazgatóhelyettesi versenyvizsga eredményének alapján tegnap átadták a sikeresen vizsgázóknak a kinevezéseket – jelentette be Valentin Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő tegnapi évzáró sajtótájékoztatóján. – A megyében 224-en jelentkeztek a 216 igazgatói állásra, ebből 177 pályázónak sikerült a vizsgája. A 177 igazgató közül 160 eddig is betöltötte ezt a tisztséget ugyanazon tanintézetben. Ez azt jelenti, hogy ezen intézményvezetők az évek során jól végezték a munkájukat, és a tanfelügyelőség eddigi megbízatásai helyesek voltak – fogalmazott Cuibus.

– Ami az igazgatóhelyetteseket illeti 84 beiratkozási kérést iktattunk a 75 helyre, ebből 54-et sikeresen elfoglaltak. Az 54-ből 45 eddig is aligazgatóként tevékenykedett. Az új intézményvezetők már január 9-től betöltheik tisztségüket. A betöltetlen igazgatói helyekre az iskolák tanári kara írásos javaslatot nyújtott be, amelyről a tanfelügyelőség igazgatótanácsa kedden délután döntött. A 60 helyre meghatározott időtartamra szóló kinevezéseket bocsátottunk ki. Előfordult, hogy a tanári kar senkit sem javasolt, ilyenkor az illető iskola vezetőtanácsából nevezünk ki valakit – nyilatkozta Cuibus főtanfelügyelő, ám azt még nem lehet tudni, hogy a következő versenyvizsgát mikor szervezi meg a minisztérium.

Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk: Kolozs megyében 32 magyar tanintézet-vezetői állást hirdettek meg: 16 igazgatóit és 16 igazgatóhelyettesit. A 16 igazgatói tisztségből 14-et, a 16 igazgatóhelyettesi tisztségből 10-et foglaltak el a versenyvizsga által, tehát csak 8 tisztségről kellett dönteni.