tanfelügyelőség

Máskép(p)
Vizsgálat indult hétfőn a hallássérültek szakközépiskolájában, Kolozsváron, miután a Facebook közösségi portálra egy olyan kisfilm került fel, ami szerint egy éjszakai felügyelő megütött egy diákot.
Közhír
A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség szeptember első hetében dönt arról, hogy engedélyezi-e Györgyfalván a második magyar óvodai csoportot. Mivel a falu óvodájába a 2017–2018-as tanévre 38 óvodás korú magyar gyermeket írattak be, ezen felül még 12 gyermek 2018-ban tölti majd be a 3. évet, a szülők írásban kérvényezték többek közt a Kolozs Megyei Tanfelügyelőségen a második magyar óvodai csoport beindítását.
Közhír
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Országos Elnöksége aggodalommal kísérte figyelemmel a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti 5. osztályának sorsát már a 2016/2017-es tanév beiskolázási tervével kezdődően.
Közhír
Mi tagadás, keserű szájízzel jöttem el pénteken az RMDSZ Kolozs megyei szervezeténél a 2017/2018-as tanév beiskolázási számairól tartott sajtótájékoztatóról. Az, hogy egyre kevesebb a gyermek, az szomorú, mindenki által ismert tény. Hogy az 1990-es évek végétől mostanáig, létszámhiány miatt hány kolozsvári lakónegyedi iskolában szűnt meg a magyar tagozat, arra jobb már nem is gondolnunk. Most ott tartunk, hogy van két általános iskolánk (egy-egy a Monostoron és a Györgyfalvi negyedben) öt színmagyar és két tagozatos líceumunk Kolozsváron (a Donát negyedi Ghibu-líceum és a zenelíceum).
Máskép(p)
Az októberben megszervezett iskolaigazgatói és igazgatóhelyettesi versenyvizsga eredményének alapján tegnap átadták a sikeresen vizsgázóknak a kinevezéseket – jelentette be Valentin Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő tegnapi évzáró sajtótájékoztatóján. – A megyében 224-en jelentkeztek a 216 igazgatói állásra, ebből 177 pályázónak sikerült a vizsgája. A 177 igazgató közül 160 eddig is betöltötte ezt a tisztséget ugyanazon tanintézetben. Ez azt jelenti, hogy ezen intézményvezetők az évek során jól végezték a munkájukat, és a tanfelügyelőség eddigi megbízatásai helyesek voltak – fogalmazott Cuibus.
Közhír