I. liga: versenyben maradt a CFR 1907

I. liga: versenyben maradt a CFR 1907
Hozta a kötelezőt a labdarúgó élvonal rájátszása 7. fordulójának zárómérkőzésén a Kolozsvári CFR 1907 bajnokcsapata a felsőházban: a Dr. Constantin Rădulescu Stadionban zárt kapus mérkőzésen 2–0 arányban legyőzte a Medgyesi Gázmetánt.

A sikerrel a vasutascsapat egy pontra felzárkózott az éllovas Krajovai Universitateára. A rájátszás 2. fordulójában gól nélkül végeztek a felek Medgyesen.

A gólokon Ciprian Deac és a horvát Damjan Djokovics osztozott, a mérkőzést az aradi Ovidiu Alin Haţegan vezette.

A vendégek mindössze 16 játékost neveztek a találkozóra, így is az első helyzetet ők hagyták ki: a 13. percben a cseh Lukás Droppa a kapu közeléből fölé lőtte a labdát. A vasutasok uralták a játékot, Djokovicsnak maradt ki nagy gólszerzési lehetősége, miután Deac beadását melléfejelte. Rögvest ezután a 39. percben a brazil Gabriel Rodrigues de Moura a 16-oson belül szabálytalankodott a csereként a 6. percben beállt Alexandru Chipciu ellen, a büntetőt pedig Deac hidegvérrel lőtte Răzvan Pleşca kapujának közepébe (1–0).

Fordulás után a CFR 1907 továbbra is nyomást gyakorolt a Gázmetán kapujára, ez pedig a 49. percben góllá érett: ismét csak Deac és Djokovics passzolgatott, utóbbi, amikor másodszor visszakapta a labdát a hosszúsarokba lőtt (2–0). A találkozó további részében a CFR 1907 nem igazán igyekezett, a Gázmetán pedig nem tudott többet nyújtani, még akkor sem, amikor emberelőnybe került: a 81. percben a francia Kevin Boli erős belemenésért kapott piros lapot, Stephan Drăghici-et faultolta.

A Gázmetán nyeretlen maradt a play-offban három döntetlen mellett négyszer szenvedett vereséget.

Dan Petrescu csapata: Giedrius Arlauskis – Cristian Manea, Kevin Boli, Paulo Vinícius, Mario Camora – Cătălin Itu, Damjan Djokovics (75. perc Ovidiu Hoban), Mihai Bordeianu (46. perc Adrian Păun) – Ciprian Deac (84. perc Mike Cestor), Mario Rondón (84. perc Billel-Abdel Omrani), Andrei Dodi Joca (6. perc Alexandru Chipciu).

Eredmény, I. liga, rájátszás, felsőház, 7. forduló: • Kolozsvári CFR 1907–Medgyesi Gázmetán 2–0 (gól: Ciprian Deac – 39., 11 m és Damjan Djokovics – 49. perc; kiállítva: Kevin Boli – 81. perc, CFR 1907; a mérkőzés egyik megfigyelője a nagybányai Székely Zoltán volt).

A 8. fordulót péntektől vasárnapig játsszák (élőben közvetíti a Look tv, a DigiSport és a Telekom Sport tévéadó).

A program (a mérkőzések egységesen 21 órakor kezdődnek):

Pénteken: • Gázmetán–Gyurgyevói Giurgiui Astra. Szombaton: • FCSB–Kv. CFR 1907. Vasárnap: • Botoşani-i FC–Krajovai Universitatea FC. Az állás:

1.       Krajova      7        6        0        1        14–11         41

2.       Kv. CFR     7        4        2        1        11–6  40

3.       Astra 7        2        3        2        8–8    30

4.       Botoşani     7        1        3        3        6–8    29

5.       FCSB          7        1        3        3        12–12         28

6.       Gázmetán   7        0        3        4        4–10  25

Az alsóházi rájátszás 9. fordulójának hétfői mérkőzésén a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK hazai pályán közel egy órát emberelőnyben játszva 2–0-ra legyőzte a sereghajtó Târgoviştei Chindiát.

Eredmény, I. liga, rájátszás, alsóház, 9. forduló: • Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Târgoviştei Chindia 2–0 (gól: Goran Karanovics – 43. és Pavol Safranko – 85. perc; kiállítva: Joszip Ivancsics – 34. perc, Chindia).

A folytatásban csütörtökön 20 órai kezdettel pótolják a 3. fordulóból elhalasztot Bukaresti Dinamó–Chindia találkozót.

A 10. forduló programja (a meccsek javarészt 18 órakor kezdődnek, az ettől eltérő időpontot külön közöljük):

Pénteken: • Clinceni-i Academica–FC Voluntari-i FC. Szombaton: • Nagyszebeni AFC Hermannstadt–Sepsi. Vasárnap: • Chindia–Dinamó. Hétfőn: • Jászvásári/Iaşi-i Politechnika–Konstancai Viitorul (20 órakor). A sorrend: 1. Viitorul 38 pont/9 mérkőzés, 2. Voluntari 28/9, 3. Sepsi 27/9 (13–13), 4. Hermannstadt 27/8 (10–10), 5. Clinceni 26/9, 6. Jászvásár 22/9, 7. Dinamó 21/7, 8. Chindia 17/8.

Borítókép: Deac büntetőből szerzett vezetést csapatának – FOTÓ: FACEBOOK/FOTBAL CLUB CFR 1907 CLUJ-NAPOCA