Európa Liga: negyeddöntők hétfőtől
Vissza

Európa Liga: negyeddöntők hétfőtől

A labdarúgó Európa Liga negyeddöntői hétfőn az olasz Milánói Internazionale és az angol Manchester United találkozóival elkezdődtek, előbbi Düsseldorfban a német Bayern Leverkusennel mérkőzött, utóbbi Kölnben a dán FC Koppenhága ellen lépett pályára.

A sorozatot 2014 és 2016 között háromszor megnyerő FC Sevilla a Wolverhampton Wanderersszel csap össze kedden. Az EL márciusban félbeszakadt és a múlt héten folytatódott a nyolcaddöntő visszavágóival, illetve két párharcban egymérkőzéses ütközettel. A spanyol csapat semleges helyszínen, Duisburgban 2–0-ra múlta felül az AS Rómát, az angol együttes pedig hazai 1–0-s győzelemmel, 2–1-es összesítéssel búcsúztatta az Olimpiakosz Pireuszt.

Az FC Sevilla negyedik lett a spanyol bajnokságban, így a következő idényben főtáblás a Bajnokok Ligájában, a Premier League-ben hetedik Wolverhampton viszont csak akkor léphet ki ismét a nemzetközi porondra, ha megnyeri az EL-t – ebben az esetben szintén a BL-főtáblára kerül.

A duisburgi párharc esélyesének az előző körben a Kolozsvári CFR 1907-et csak két döntetlennel, idegenben lőtt góllal búcsúztató FC Sevilla tűnik, de a németországi zárótornán egymeccses párharcokat rendeznek, nézők nélkül, így korántsem megszokottak a körülmények, ami befolyásolhatja az eredményeket. Mint ahogy az is, hogy a koronavírus-járvány miatt ugyancsak sokáig szüneteltetett bajnokságok nem egyszerre értek véget, a spanyol július 19-én, az angol egy héttel később zárult. A Wolverhampton Wanderers egyébként semmiképpen sem számít eleve esélytelennek, erejét jelzi, hogy sokáig úgy állt a PL-ben, hogy kiharcolja a nemzetközi szereplés jogát. A hajrában éppen csak lecsúszott a kupaindulásról, úgy lett hetedik a már EL-induló Tottenham Hotspur mögött, hogy ugyanannyi pontot szerzett. Az FC Sevilla magabiztosan harcolta ki az újabb BL-szereplés lehetőségét, a harmadik helyezett Atlético Madridéval azonos ponttal zárt a La Ligában. A két csapat előzőleg még nem játszott egymással UEFA által szervezett sorozatban.

A másik keddi összecsapáson az ukrán Sahtar Donyeck és a svájci FC Bázel találkozik Gelsenkirchenben. A meccsek 22 órakor kezdődnek.   

A legjobb nyolc közé jutott csapatok Németországban fejezik be az Európa Ligát, a negyeddöntőtől minden párharc egymérkőzéses, és zárt kapus. A nyolc között az összecsapásokat hétfőn és kedden, az elődöntőket vasárnap és jövő hétfőn rendezik, a finálé pedig augusztus 21-én lesz Kölnben.

EZ ÉRDEKELHETI
SPORT ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Romániában ismét meghaladta az 500-at a ...
Tetemes bírság a Mozi+-nak rossz ...
Forog az Oscar-díjas Deák Kristóf első ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ