Február első szombatján felfedező látványtúrára indultunk. Ez csupán az EKE Kolozsvár – 1891 tagjai és szimpatizánsai számára volt ismeretlen tájegység. A túravezető járt a zónában, voltak ismeretei a környékről, elméletben felkészült, valójában pedig együtt fedeztük fel.

Nagybányára és Koltóra kirándultunk szeptember 23-án. Tettük ezt azért, mert a nyáron a Máramaros Megyei Művészeti Múzeumban nagyszerű időszakos kiállítás nyílt: Nagybányai remekművek magángyűjteményekből. Erre a kiállításra olyan festményeket sikerült kölcsönkérni magángyűjteményekből, amelyek még soha nem szerepeltek kiállításon. Emellett a múzeum állandó kiállítását is megnéztük, ami szintén a nagybányai festőiskola művészeinek alkotásaiból áll. Élmény volt hallgatni nagy tudású tárlatvezetőnket, amint a képekről, a festőiskoláról mesélt.

Szeptember közepén hallottuk, hogy egy hónapig hétvégenként látogatható a mezőzáhi Ugron kastély az Anteportum Egyesület idegenvezetésével. Október 8-án tehát elindultunk mi is, hogy végre bejussunk abba a kastélyba, amit kívülről már többször is láttunk, hiszen a mezőzáhi keskenylevelű bazsarózsák miatt már jártunk néhányszor a faluban.

Hunyad megye Dél-Erdély hegyekben leggazdagabb vidéke, amelyet a keletről nyugatra tartó Maros szel ketté. A folyótól északra a Bihar-hegység és az erdélyi Érchegység déli nyúlványait találjuk, míg tőle délre a Déli-Kárpátok fenséges hegységei, a Páring és a Retyezát emelkednek a magasba. A török betörések előtt a megye lakói nagyrészt magyarok voltak, de a török pusztítások során a lakosság száma jelentős mértékben megfogyatkozott, s helyükre a környékbeli hegyekről betelepülő románok költöztek. Szinte csak a nemesség között maradtak magyarok. Bár mára már csak 5% körüli a megye magyar lakossága, műemlékeinek nagy része mégis magyar eredetű. Ezekből kerestünk fel néhányat december 11-12-én Szima Márton vezetésével.

A mozgalmas és változatos november után még izgalmasabb decembert indíthattunk a kolozsvári EKE háza táján: beléphettünk Erdély leghíresebb könyvtárának kapuján, még ha keveset is mutattak meg belőle, kétszeresen Mikulás-túrázhattunk Désen és a Rejtett-forrásnál, Marosvásárhelyen a város és a fotókiállítás mellett meglátogattuk a fekete március frissen avatott marosszentgyörgyi emlékművét. A kétnapos Hunyad megyei túráról itt már nem is jut hely beszámolni, visszatérünk rá januárban.

Május 7–9. között születésnapi találkozót szervezünk csucsai kulcsosházunkban: a 130 éves EKE-t ünnepeljük.

Január végére sztánai kirándulást terveztem, remélve, hogy addig megérkezik a tél és lesz egy szép, havas kirándulásunk. Meg is érkezett a várva várt havazás, de a tervezett kirándulásnál jó két héttel hamarabb. Az utóbbi évek rövid teleire gondolva nemigen reméltem, hogy kitart a hó két hetet, ezért gyorsan felhívtam néhány túratársat és elindultunk egy sztánai előzetesre. Nyugodtan mondhatom, hogy nem bántuk meg.

...no, nem szőkesége, szeme kékje, hangja selyme, hanem a 2020-as év. Az biztos, hogy egyhamar nem felejtjük el ezt az esztendőt. Jónéhány jelzővel illették már eddig és fogják ezután is. Szerintem ez az év olyan volt, amelyre az utóbbi évek közül legjobban ráillik az a kijelentés, hogy ember tervez, Isten végez. Tervünk volt nekünk is bőven, egy részük meg is valósult, de nagyobb részük sajnos nem.

Idén teljesen megváltoztatta terveinket a koronavírus, számos megszokott program elmaradt, köztük az augusztus elejére, a Gyimesek völgyébe tervezett XXIX. EKE Vándortábor is. A kolozsvári EKE egyik túravezetőjének, Kiss Jánosnak pompás ötlete támadt, miszerint az elmaradt tábor helyett augusztus 6–9. között tartsunk EKE-napokat Csucsán. Itt található ugyanis egyesületünk kulcsosháza, ahol 15-20 személy megszállhat, a hozzá tartozó területen pedig sátorozni is lehet. Csucsa olyan különleges hely, ahol három hegység (Meszes, Réz, Vlegyásza) találkozik, gyönyörű a vidék számtalan túralehetőséggel, de sajnos elég kevéssé ismert, kevéssé járt vidék, alig találni jelzett turistautakat, ezért jól fog egy tapasztalt túravezető a csoportban. Ezen változtathatnánk, ha gyakrabban használnánk a kulcsosházat.

Járvány idején nem kirándulhattunk a megszokott csoportokban, de nosztalgiázni lehet. Előszedtem hát jegyzeteimet, újraolvastam néhány kirándulás beszámolóját. Mondhatom jól szórakoztam rajtuk, remélem az olvasóknak is szerzek néhány derűs percet az alábbi történetekkel.

Egyik téli kirándulásunkon a fehér táj látványa beindította a fantáziánkat, gyermekkorunk fehér, havas teleiről, szánkózásról nosztalgiáztunk, valaki meg éppen a csengettyűs lovasszánozást emlegette, aminek az lett a következménye, hogy eldöntöttük: lovasszánozni megyünk. Január végére terveztük kirándulásunkat a Székelyföldre, pontosabban Parajdra, mert ott és akkor a legvalószínűbb, hogy van hozzá elég hó is. Az enyhe tél miatt így is izgultunk eleget, de végül sikerült!