vásár

A márciuskák vására már lejárt, de a dolog nem hagy nyugodni, valahányszor eszembe jut a helyi kézművesek esete, akiket most is kiszorítottak a Főtérről. Nem nagy ügy, mondhatjuk, hiszen senki sem szegett törvényt, mindenki előtt nyitva állt a lehetőség, hogy megpályázza a főtéri vásár megszervezését, de nem volt erre helyi vállalkozó.
Máskép(p)
Az Erdélyi Kézmíves Céh (EKC) tegnap japánsztrájkot szervezett, miután a márciuska vásárt szervező magáncég a Főtéren olyan bérleti díjat szabott, amit a kézművesek egyáltalán vagy csak nagyon nehezen tudtak volna kifizetni. Emiatt más, alacsonyabb bérű helyszínt kellett találniuk termékeik eladására. Az EKC arra kérte tagjait, hogy tegnap 12 és 14 óra között karjukon fehér szalaggal és a tiltakozás szövegének kihelyezésével, valamint a munkaeszközeik asztalukra való kihelyezésével tiltakozzanak. Az EKC azt kifogásolta, hogy a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal a márciuskavásár szervezésének jogát átruházta egy kereskedelmi cégre, amely az eddigi bérleti díjnak a többszörösét kérte a résztvevőktől, amit sok kézműves mester nem tudott megfizetni, így „kiszorult” a Főtérről.
Közhír