Wimbledon: Djokovics a huszadikért indul, Simona Halep visszalépett

Wimbledon: Djokovics a huszadikért indul, Simona Halep visszalépett
Novak Djokovics a huszadik Grand Slam-trófeájáért száll harcba a hétfőn elrajtoló wimbledoni teniszbajnokságon, amelynek Fucsovics Márton és Babos Tímea révén két magyar résztvevője lesz. Simona Halep pénteken jelentette be visszalépését a küzdelemsorozattól.

A 134. londoni viadalt eredetileg tavaly nyáron kellett volna megrendezni, ám a koronavírus-járvány miatt, 1945 óta először törölték a versenynaptárból. A többi három Grand Slam-torna „átvészelte” a pandémiát 2020-ban, az Australian Open még a járvány márciusi kirobbanása előtt befejeződött, a US Opent és a Roland Garrost pedig szigorú óvintézkedések közepette, javarészt nézők nélkül bonyolították le ősszel. Londonban ezúttal kezdetben legfeljebb félház lehet a tribünökön, a döntőket viszont már maximális nézőszámmal rendezhetik majd meg.

Ami az idei magyarokat illeti, a 2010-ben junior bajnok Fucsovics 2017-ben még szabadkártyával, 2018-ban viszont már az ATP-rangsor 50. helyezettjeként alanyi jogon volt tagja a wimbledoni elitmezőnynek, 2019-ben pedig a második fordulóban kapott ki az olasz Fabio Fogninitől. A 29 éves Fucsovics – aki jelenleg 49. a világranglistán – idei füvespályás felkészülése nem sikerült a legjobban, egyetlen mérkőzést nyert a zöld borításon Eastbourne-ben.

A női világranglistán 116. Babos – aki Fucsovicshoz és Jani Réka Lucához hasonlóan indulhat a tokiói olimpián – 2019-ben a selejtező nyitókörében búcsúzott. Idén is eredetileg a kvalifikációból indult volna, de visszalépéseknek köszönhetően végül nyolcadszor is a főtáblára került egyesben.

Babos a párosok mezőnyében hosszabb szünet után újra a francia Kristina Mladenoviccsal az oldalán, második kiemeltként vág neki a viadalnak. A kétszeres világbajnok, négyszeres GS-győztes duó legutóbb tavaly a Roland Garroson játszott együtt, amelyet megnyert.

Az e heti selejtezőben Bondár Anna, Gálfi Dalma, Jani Réka és Udvardy Panna is szerencsét próbált, de közülük csak utóbbi tudott egy meccset hozni. A román kontingensből a férfiaknál Marius Copil, a nőknél pedig Irina Fetecău, Gabriel Talabă, Irina Maria Bara, Alexandra Dulgheru, Jaqueline Cristian és Elena-Gabriela Ruse korán elvérzett, csak Monica Niculescu maradt talpon. Pénteken főtáblára jutást ünnepelhetett a 33 éves veterán teniszező, miután 116 perces mérkőzésen a selejtezőkben 13. kiemelt amerikai, négy évvel fiatalabb Kristie Ahnt egy szoros és egy sima játszmában 7:5, 6:1 arányban legyőzte. A folytatás a főtáblán lehetetlen küldetésnek számít: a 2. kiemelt fehérorosz Arina Szabalenka az ellenfele.

A férfiaknál a régóta lábsérüléssel bajlódó magyar Balázs Attila (123.) első számú tartalék, és visszalépés esetén juthat szóhoz. Eddig a világranglistán előtte állók közül hárman jelezték, hogy nem indulnak.

Az eddigi két 2021-es Grand Slamet megnyerő szerb Novak Djokovics a 20. GS-trófeájára hajt Londonban, amivel utolérheti az örökrangsor élén álló Roger Federert és a spanyol Rafael Nadalt. A világelső diadalmenetét utóbbi biztosan nem tudja megállítani – ahogy a Roland Garros elődöntőjében sem tudta –, mivel nem indul Wimbledonban. Szintén nem lesz ott az All England Clubban a 2016-ban döntős kanadai Milos Raonic és a háromszoros GS-győztes svájci Stanislas Wawrinka sem. A 39 éves Federer kilencedik londoni sikere pedig erősen kétséges, a hosszú kihagyás után tavasszal visszatért svájci sztár májusban Genfben az első meccsén kikapott, a Roland Garrostól a kimerítő harmadik fordulós meccse után visszalépett, majd Halléban tízszeres bajnokként csak a nyolcaddöntőig jutott.

A nőknél az egyéniben 23-szoros Grand Slam-győztes Serena Williams gyenge szezont fut, a négyszeres GS-bajnok japán Naomi Oszaka pedig nem indul. A világranglistán második japán sztár menetközben visszalépett a Roland Garrostól, miután vitába keveredett a szervezőkkel, s azóta nem versenyzett. Nagy kérdés, hogy a 2019-es Garros-bajnok és most a WTA-rangsort vezető ausztrál Ashleigh Barty mire képes füvön, rajta kívül a kétszeres wimbledoni győztes cseh Petra Kvitova is hullámzóan teljesít 2021-ben.

Bár nagyon reménykedett a sérülés utáni visszatérésben, a címvédő – valamint volt WTA-éllovas – Simona Halep pénteken Twitter-bejegyzésében bejelentette, hogy visszalép a füvespályás Grand Slam-tornától.

A 29 éves konstancai teniszező közlése szerint bal lábának vádlisérülése, izomszakadása nem jött rendbe, emiatt pedig kénytelen kihagyni a viadalt, amit 2019-ben megnyert.

A kétszeres Grand Slam-bajnok, a világranglistán harmadik játékos májusban a római salakpályás tornán sérült meg, emiatt a Roland Garroson sem tudott pályára lépni. Számítások szerint a londoni vetélkedő után az olimpikon emiatt kikerül a top 10-ből a világranglistán.

A wimbledoni tornát tavaly nem rendezték meg.

*

A pénteki sorsolás alapján Fucsovics Márton a 19. helyen kiemelt olasz Jannik Sinnerrel, míg Babos Tímea az orosz Anna Blinkovával játszik az első fordulóban a jövő hétfőn rajtoló wimbledoni teniszbajnokságon.

A magyar Davis-kupa-válogatott kapitányának nem lesz könnyű dolga a 19 éves olasszal szemben: Sinner 2019-ben megnyerte az U21-es világbajnokságot, tavaly negyeddöntőig menetelt a Roland Garroson, idén pedig döntőt játszott a miami ezres viadalon. Az ATP-rangsorban jelenleg 23. teniszező idén 24/12-es győzelmi mutatóval rendelkezik és egy tornán diadalmaskodott. Legjobb világranglistás helyezése a 17. volt, idén májusban.

Fucsovics eddig kétszer találkozott riválisával: a tavalyi ausztrál nyílt teniszbajnokságon három játszmában legyőzte Sinnert, az olasz ugyanakkor – ugyancsak 2020-ban – Szófiában kétszettes sikerrel vágott vissza. A 29 éves nyíregyházi játékos a tábla felső negyedébe kapott besorolást.

A férfiaknál a nyolcszoros győztes Roger Federer az alsó negyedbe került, így a világelső és címvédő Novak Djokoviccsal csak a döntőben találkozhat – legutóbb, 2019-ben egymás ellen játszották a wimbledoni finálét, Djokovics ötödik diadalát aratta Londonban, miután 7:6 (5), 1:6, 7:6 (4), 4:6, 13:12 (3) arányban legyűrte Federert. Előbbi a francia Adrian Mannarino, utóbbi a szabadkártyás brit Jack Draper ellen mutatkozik be, aki 2018-ban a junioroknál döntőt játszott. Az ugyancsak szabadkártyával induló, kétszeres győztes brit Andy Murray a grúz/georgiai Nikoloz Baszilasvilivel találkozik.

A második favorit orosz Danyiil Mevegyev első ellenfele a német Jan-Lennard Struff lesz, a negyedik kiemelt német Alexander Zverev a selejtezőkből érkezett holland Tallon Griekspoor ellen kezd, a 3. favorit görög Sztefanosz Cicipasz az amerikai Frances Tiafoe ellen lép pályára, míg az 5. kiemelt Andrej Rubljov az argentin Federico Delbonisszal mérkőzik.

A nőknél a 28 esztendős Babos (116.) az első fordulóban a világranglistán 58., 22 éves orosz Anna Blinkova ellen kezdi meg szereplését a füves pályás Grand Slam-tornán. Riválisa egyéniben eddig egy challengerviadalon diadalmaskodott, legjobb GS-eredménye a 2019-es Roland Garros harmadik fordulója.

Amennyiben a legelőkelőbben jegyzett magyar női teniszező továbbjut, a 64 között valószínűleg a világelső ausztrál Ashleigh Barty vár majd rá, aki a nyitókörben a rákbetegségéből felépült spanyol Carla Suárez Navarróval csap össze.

A rekordbeállítást jelentő 24. egyéni GS-sikerére hajtó, hatodik helyen kiemelt amerikai Serena Williams – a torna hétszeres bajnoka – a fehérorosz Aljakszandra Szasznovics (51.) ellen kezd.

Az alanyi jogon főtáblás román teniszezők közül első ránézésre az olimpikon Sorana Cîrstea és Irina-Camelia Begu ellenfele tűnik verhetőnek az első körben, a szintén ötkarikás résztvevő Patricia Maria Ţig, a kolozsvári Székely András edzette Ana Bogdan és Mihaela Buzărnescu feladata sokkal nehezebb.

A 31 esztendős Cîrstea (45. a világranglistán) az All England Club füvén a két évvel idősebb szabadkártyás brit Samantha Murray Sharan (226.) ellen kezd, míg a 30 éves Begu (79.) selejtezős ellenfelet kapott, az amerikai Katie Volynetset (196.).

A 26 éves Ţig (62.) az első körben kiemelt játékos ellen lép pályára, a két évvel ifjabb 31. favorit orosz Darja Kaszatkinával (34.) játszik – öt évvel ezelőtti első meccsükön a madridi torna első fordulójában Ţig nyert három szettben.

A 28 esztendős Ana Bogdan (92.) számára nem volt kegyes Fortuna: a 29 éves orosz a 16. kiemelt Anasztaszija Pavljucsenkovával (19.) játszik, akivel 2019-ben hozta össze még a sors a kínai Sencsen első körében, s csak egy gémet tudott nyerni ellene (6:0, 6:1).

Veteránok összecsapása lesz az, amelyen a 33 éves Mihaela Buzărnescu (161.) érdekelt, hiszen neki a legendás amerikai Venus Williams (112.) jutott, a 41 esztendős teniszező ötszörös bajnok Wimbledonban (2000, 2001, 2005, 2007 és 2008). Venusszal egyszer találkozott már Mihaela, 2019-ben az amerikai nyert három szettben az Australian Open első fordulójában.

Az ötödik kiemelt román származású, kanadai színekben versenyző Bianca Andreescu a francia Alizé Cornet ellen lép pályára, de szabadkártyát kapott a briteknek játszó, szintén román származású Emma Răducanu is, akinek selejtezős ellenfél jutott az orosz Vitalija Diacsenko személyében.

A magyar származású, brit színekben versenyző Konta Johanna a 27. kiemelést kapta a szervezőktől, s a cseh Katerina Siniakovát a sorstól.