A szombati fakeresztes akció csak alátámasztja, hogy a hatóságok egy része sem idegen ettől a történettől, mint ahogyan 2019-ben sem volt az, amikor belügyminisztériumban dolgozó egyének terelgették a román tömeget a katonatemető felé. Láttunk már ilyen terelgetést 1990-ben a bányászjáráskor és 1990-ben Marosvásárhelyen a Görgény-völgyiek felvonultatásakor. Szombaton a románszélsőségeseket csak elkísérték a csendőrök és a rendőrök, vigyáztak rájuk, de eszük ágában sem volt számonkérni a törvénytelen cselekedetüket. Gondolni se merek arra, hogy fordított esetben mi történt volna, ha magyarok hatoltak volna be egy román hősök temetőjébe 150 fakereszttel...
Sajnos nincs új a nap alatt. Aki végigkövette az elmúlt több mint harminc év politikai eseményeit, annak déjá-vu érzése lehet, hiszen a nemzetiségi uszítás most is hatósági burkolt jóváhagyás mellett történik, akárcsak harminc évvel ezelőtt. Persze kicsit fejlettebb eszközökkel, talán jobban odafigyelnek a részletekre. Van mutatóban egy, a magyaroknak kedvező jogerős bírósági ítélet, amit ha nagy baj van, a nemzetközi színtéren fel lehet mutatni, de semmi garancia nincs arra, hogy miután Dărmănești egyszer elvesztette a pert, másodszor nem fogja akár ugyanaz a bíróság törvényesíteni a fakeresztes akciót és legalizálni a szombaton kialakított állapotot.
A magyar fél bölcsen reagált, hiszen 2019 júliusában már láttuk, mit szülhet a fékevesztett indulat, hova vezet az, ha mindkét fél mozgósít és tömegekkel akar érvényt szerezni az igazának. Már akkor egyértelművé vált, hogy Úzvölgye egy potenciális nemzetiségi puskaporos hordó, amit bármikor használni tudnak, ha erre szükség lesz. 2024-ben szükség lesz rá, hiszen egyrészt kell ez a téma a román szélsőjobbnak, amely a haditemetővel remekül tud kampányolni tovább növelve a 20 százalék körüli támogatottságát. A fősodrásba tartozó pártok is használhatják, hiszen nacionalista lózungokkal szerezhetik csak vissza látványosan a liberálisok az elveszített támogatottságuk legalább 5-7 százalékát, de a szociáldemokratáknak is nagyon elkelne egy ennyi plusz a támogatottsági indexükön. Kérdés, hogy ezt mekkora sikerrel teszik meg, hiszen félő, hogy az AUR sokkal autentikusabban tudja képviselni ezt az ügyet a nacionalista választók szemében.
A hatóságok magatartása több regiszterben is értelmezhető. De tisztábban csak akkor fogunk látni, miután a következő hónapok fejleményeire is fény derül. Egyrészt elképzelhető, hogy hatósági szinten az a döntés született: most nem akarnak áldozatokat kreálni a szélsőségesekből, ezért elnézik nekik a fakeresztes akciózást, s majd két-három év múlva a bíróság helyreállítja a rendet, talán majd valaki akkor is leszedi a kereszteket, s ha nem, hát kit érdekel. Fő, hogy most csend és nyugalom legyen. De az is lehet, hogy a hatósági szinten eldőlt: a román parcella meg fog valósulni, ez csak az újabb lépés ahhoz, hogy végre törvényesítsék a helyzetet. Mert engedélyt bármire ki lehet adni, a hiányzó hősi halottak a „híres” román jogállamban egészen biztos nem fognak akadályt képezni amennyiben valóban ez a szándék.
Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy mennyire jogos engedni egy törvénytelen akciót, hiszen ennek van egy olyan üzenete is, hogy Romániában a törvényeket nem muszáj betartani. Vagy csak egyeseknek kötelező. Politikai haszonelvűségből ismét megerősítették azt az általános benyomást, miszerint az állam intézményei gyengék és amikor nemzetiségi síkra terelődik a vita, akkor nem léteznek törvények, hatósági méltányosság, hanem csakis a többségi akarat érvényesülhet. A nemzetiségi és főleg a magyar kérdésnek ebben a regiszterben való szemlélése mondhatni általánosan elterjedt a különböző hatósági szinteken. Eltelt ugyan harminc év, fejlődött a technológia, változtak a törvények, változtak az intézmények nevei, cserélődtek az igazgatók, de a magyarkérdés kezelése az olyan mint egy állandósult életérzés, amely változatlanul áthatja a különböző központi és megyei hatóságokat.
Úgy gondolom, hogy a mostani politikai helyzetben okosabb volt engedni. Nem szabad felvenni a kesztyűt, a provokációra nem szabad válaszolni, hanem csakis jogi úton kell érvényt szerezni az igazságnak. Fárasztó ez az út, de még mindig a legcélravezetőbb.
Borítókép: csikszentmarton.ro
