A vérontás tehát folyhat tovább. Hogy Ukrajna maholnap elveszíti fiatalságának színe-javát – kit érdekel? Magukat az ukránokat sem. Az oroszokat sem, nekik tényleg van, amiből.
Ha minden így megy, a háború időtlen időkig folytatódhat.
A következtetés: csak a természetes intelligencia megy végképp veszendőbe. A mai világ domináns elitjei, az emberiség színe-java, sok mindent tud már. Hova tovább meghódítja a mikróvilágot, sőt magát az univerzumot is. Ha éppen szükséges. A mesterséges intelligencia pedig előbb-utóbb kézbe veszi az emberiség sorsát. Van itt még, amin gondolkodni?!
Az oroszoknak semmi szín alatt sem szabadott volna megtámadni Ukrajnát. Ukrajnának pedig nyilvánvalóan nem szabadott volna lábbal tiporni a kisebbségi jogokat.
Mindkettő megtehette. Merthogy a nemzetközi közvélemény a kisujját sem mozdította, hogy Ukrajna (és nem csak!) tényleg demokratikus, az emberi jogokat tiszteletben tartó állammá alakulhasson. És azt sem volt képes megakadályozni, hogy a nagyhatalmak tiszteletben tartsák a nemzetközi jogokat. A szent szuverenitást. Az Amerikai Egyesült Államok az ENSZ jóváhagyása nélkül, csak úgy, a saját szakállára leszakította Szerbiáról Koszovót. Tehette, mert a szerbek sem tartották tiszteletben a koszovói albánok (államon belüli) önrendelkezési jogait (sem). Azaz a szó demokratikus értelmében vett autonómiát. (Micsoda ocsmány fogalom!)
Így aztán Amerika széttrancsírozta Szerbiát. Ahogyan egykor a nagyhatalmak Magyarországot. Mely szintén (és tényleg) nem volt hajlandó tiszteletben tartani a kisebbségek (ismétlem) államon belüli önrendelkezését.
Szerbia és Magyarország szétverése megfelelt a nemzetközi jogoknak, mely mindenkor a győztes hatalmak „jogrendszerén” alapult. Népszavazásról meg egyéb jogtalanságokról szó sem eshetett. A győztesek jogrendszere – magától értetődően – kizárólagos érvényűnek bizonyult, merthogy hullahegyeken alapult.
Így aztán a második világháború is legitimnek bizonyult. Ezúttal Hitler nézőpontjából…
A párizsi békék jottányit sem változtattak a helyzeten. Kisebb-nagyobb jaltai kiigazításokkal maradt minden a régiben. Jobbára az Európában győzedelmesnek bizonyult szovjet hatalom javára.
Mindezek után mire számíthatunk? Békekötésre semmiképpen! Ismét a fegyvereknek kell dönteniük. A vérontás folytatódni fog. Az újabb végső győzelemig! Hogy kié lesz az, annak jó ideig semmi jelentősége. Ami már most kétségtelen: a győzteseknek lesz igazuk.
S azt végül is – tetszik, nem tetszik – mindenki elfogadja.
Hogy meddig? Nos, ez az igazi kérdés! De a választ mindannyian ismerjük: a következő világháborúig. Azaz a nemzetközi jog újabb diadaláig, amelyet továbbra is csak az kérdőjelezhet meg, akinek jobbak a fegyverei…
Madáchcsal szólva: nem az idő halad, mi változunk. Ki lent találja magát, ki fent. Az óriáskerék, a történelem forog tovább…
Ha csak a gépezet végképp meg nem hibásodik…
