Mint a Trója: megjelenik a pompás hajóhad, s az ember úgy érzi, a görögöknél minden csillogott-villogott, a nők világra szóló szépségek voltak, Párisz pedig Orlando Bloom. A durva arcokat is a jóképűek felől nézzük.
Az erdők és a ködök, amikkel a Tündérkert kezdődik, ugyanabba az irányba mutatnak. Történik majd, ami történik, ez mégiscsak egy történelmi képeskönyv, Móricz Zsigmond regényéből. A kezdet is, ahogy Báthory az út közepén letakart gonosszal találkozik.
A színészek nagyon jók. Mert valahogy Katona Péter Dániel filigrán szépsége is kimozdul időnként, például abban a jelenetben, amikor a címerek közötti különbséget magyarázza kegyetlenül Bethlennek. Vagy Bokor Barna markáns szépsége is egy gondolkodó, vívódó ember szépségéve változik. Nem beszélve Szamosi Zsófiáról, akinek az alakítása a film egyik legszebb nyeresége. Vagy Kálloy-Molnár Péterről, aki igazi erdélyi magyar dúvad.
De mindenki hozza a maga szerepét, s a képeskönyvben mindenki éppen az, aki. Korhű jelmezek és díszletek, az elvárásoknak megfelelő tehetségek. A forgatókönyvet is jónak érzem, hiszen úgy metszi ki, hogy jó legyen.
Tündérkert ez valóban. Miközben tele van problémákkal, teljesen problémátlannak tűnik.
Borítókép: Tündérkert/Megafilm
