Tündérkert - október 13-án debütál a Dunán a történelmi sorozat

Tündérkert - október 13-án debütál a Dunán a történelmi sorozat
Rengeteg szerelmet, szenvedélyt, csatát, hatalmi harcot, árulást és hűséget ígér egy viharvert történelmi időszakban a Tündérkert. A Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának első kötete alapján készült 8 részes filmsorozat október 13-án, pénteken helyi idő szerint 21 órakor dupla epizóddal debütál a Dunán. Az első dupla epizód után a sorozat további részei péntek esténként láthatók.

A fordulatos történelmi filmsorozat a magyarországi Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Megafilm Service és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) koprodukciójában készült.

Helmeczy Dorottya producer a forgatókönyvről elmondta: először arról hoztak döntést, hogy a regény cselekményszálaiból melyeket használják fel, hogy a történet követhető, "az egész képlet" érthető legyen. Ilyenkor össze kell vonni szereplőket, cselekményeket, megkeresni a történet súlypontjait, ez többéves fejlesztési folyamat - tette hozzá. Mint mondta, voltak olyan szálak a regényből, amelyeket elengedtek, illetve olyan női karakterek, akik nagyobb hangsúlyt kaptak a sorozatban, mint Móricz művében. Előkészülettel és utómunkával együtt két évig tartott a sorozat létrehozása, a forgatás 95 napos volt.

A XVII. századi Erdélyben játszódó, hatalmi harcokról szóló filmben sok pressziónak kitett, erőteljes karakter jelenik meg, akik ellentmondásos döntéseket hoznak, ettől válik izgalmassá a történet. A történetből kiderül, hogy a fiatal Báthory Gábor miként kormányozza a fejedelemséget, milyen döntéseket hoz, hogy megtartsa a hatalmát és Erdélyt megerősítse. Bethlen Gábor, a másik főszereplő, idősebb, higgadt politikus.

- Kettőjük kapcsolata viszi előre a sorozatot - hangsúlyozta a producer, hozzátéve, hogy Báthory Erzsébet szintén jelentős szereppel bír a cselekményben. A történet végigkíséri a grófnő titkát. A sorozat epizódjai egyre mélyebbre mennek az emberi drámákban, az utolsó részben pedig egy váratlan fordulat várja majd a nézőket - ígérte.

Helmeczy Dorottya szerint a sok cselszövés és ármány, valamint a szép látványvilág miatt olyan, mintha „egy brutális mesevilágban” zajlana a történet. Kitért arra is, hogy a sorozatban nincs sok csatajelenet, a szereplők viszonyrendszere határozza meg a cselekményt.

A producer szerint a Tündérkert "közönségfilm", amely az idősebb generációk számára is izgalmas szórakozást nyújt, a tinédzserek pedig fordulatos sorozaton keresztül ismerhetik meg a magyar történelmet. 

Kiemelte: erős vizuális hátteret kapott az alkotás, fontos szerepe van a jelmezeknek és a helyszíneknek. Éppen azért, mert a sorozatban kíméletlen dolgok történnek, túlzóan szép csomagolást adtak neki. A látvány nem mindig korhű, sokszor dramaturgiai célt szolgál egy-egy helyszín vagy ruha. Példaként említette, hogy Báthoryéknak a sárkány volt az emblémája, a Bethlen-családnak a hattyú, ezek a szimbólumok mindenütt megjelennek a sorozatban.

Máris tervezik a folytatást 

Helmeczy Dorottya szólt arról, hogy a trilógia másik két kötete - A nagy fejedelem és A nap árnyéka - megfilmesítését is tervezik. Arról beszélt, hogy amíg ez a szenvedélyek nyolc epizódja, és az látható, hogy a döntések milyen következményekkel járnak, utána következik Bethlen időszaka, ami arról szól már, hogy egy pici ország, nehéz helyzetben hogyan marad talpon, olyan politikai meccsekkel, amelyeket szinte lehetetlennek érzünk. Nem működik Báthory Gábor története Bethlen Gábor története nélkül - mondta, hangsúlyozva: mindenképpen folytatni szeretnék a sorozatot.

Október 14-én helyi idő szerint 16 óra 30 perckor a sorozat kulisszatitkaiba is betekintést nyerhet a Duna tv közönsége a Hogy készült a Tündérkert? című werkfilmből. Kiderül például, hogy milyen instrukciókat adott a rendező, hogyan oldották meg a kaszkadőrök a legveszélyesebb feladatokat, hogyan készültek az élethű maszkok és véres sebhelyek, és mit csináltak a színészek két felvétel között a forgatás alatt.

Erdélyi színészek a szereplőgárdában 

A színészek kiválasztása hosszú hónapokat vett igénybe. A sorozatban 72 színész vesz részt, a válogatáskor a céljuk az volt, hogy erdélyiek is szerepeljenek a sorozatban.  Helmeczy szerint valamennyien zseniálisan játszanak. Kiemelte: Báthory Gábort alakító Katona Péter Dániel tévedhetetlen, annyira hiteles, úgy viszi a hátán a sorozatot, ahogy nagy világsikereknél látható. Az ő castingja volt a legnagyobb tét - emelte ki a producer.

Bethlen Gábort a marosvásárhelyi társulat egykori tagja, Bokor Barna játssza – igazi fejedelemhez illő méltósággal.

A Tündérkert másik producere Kálomista Gábor. A sorozatot Madarász Isti rendezte, a vezető író Bereményi Géza és Tasnádi István. A forgatókönyvek végleges verziójának írója Horváth András Dezső, az operatőr Garai Gábor, a vágó Rumbold László, a látványtervező Pintér Réka, a jelmeztervező Zelenka Nóra, a zeneszerző ifj. Balogh Ferenc, a gyártásvezető Endrődy Balázs, míg történész szakértőként Oborni Teréz vett részt a munkában.

FŐSZEREPLŐK

Báthory Gábor: Katona Péter Dániel

Bethlen Gábor: Bokor Barna

Báthory Erzsébet: Szamosi Zsófi

Báthory Anna: Szőke Abigél

Palotsai Anna: Dobos Evelin

Török Kata: Gáspár Kata

Imreffyné: Parti Nóra

Imreffy: Pataki Ferenc

Károlyi Zsuzsanna: Balsai Móni

Bánffy: Kálloy Molnár Péter

Nagy András: Pál Attila „Deszka”, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kinevezett vezérigazgatója

ERDÉLYI MŰVÉSZEK

Kelemen: Erdei Gábor

Darbúlia Anna: Éder Enikő

Dékány Miklós: Rohonyi Barnabás

Foktűi Máté: Dimény Levente

Iszkender pasa: Pálffy Tibor

Basa János: Molnos András

Weiss Mihály: Henn János

Schreiber főbíró: Dimény Áron

Ponikénusz, csejtei lelkész: Galló Ernő