Transilvan Vonósnégyes – Harminc év töretlen siker

Transilvan Vonósnégyes – Harminc év töretlen siker
Már több mint harminc éve létezik a Transilvan Vonósnégyes? Húsz éve ugyanazok a művészek muzsikálnak az együttesben? Erről töprengtem, miközben az 52. Zenei Ősz utolsó kamarazene-koncertje előtt a műsorfüzetet lapozgattam. Pedig így van. Az évek, évtizedek során megszoktuk, hogy a vonósnégyes jelen van a város komolyzenei életében. Megszoktuk, ritka az a Zenei Ősz, amikor nem lép fel a kolozsvári Transilvania filharmónia vonósnégyese.

A kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia  stúdiótermében a Transilvan Vonósnégyes – azaz Gabriel Croitoru I. hegedű, Nicusor Silaghi II. hegedű, Marius Suărăşan brácsa és Vasile Jucan cselló – két reprezentatív művet adott elő. Az első mű hazai zerző, Cornel Ţăranu (sz. 1934) Vonósnégyese volt, ami ősbemutatóként szerepelt.  A két tételből és Epilógusból álló rövid darab a zeneszerző korai (1954-ben keletkezett) alkotása. Mégis a letisztult, egyszerű dallamvonal, a népzenei ihletettségű téma olyan életbölcsességet sugallt, mintha a szerző számvetést készített volna pályájáról, életéről. A hallgatóság érdeklődéssel hallgatta a művet és vastapssal köszöntötte az idős szerzőt, aki korát meghazudtoló fiatalos lendülettel lépett fel a színpadra és üdvözölte az előadókat és a közönséget.

J. Brahms f-moll op. 34  Zongoráskvintettje  ismert és népszerű műve a kamaraegyütteseknek. A Transilvan Vonósnégyes ez alkalommal Daniel Goiti zongoraművésszel és zeneakadémiai oktatóval egészült ki. A nagyszabású, áradó dallamvilággal rendelkező mű mind az öt előadónak számtalan lehetőséget biztosított tehetségük megcsillogtatására.  

A Brahms-alkotásokra jellemző robusztus forték, a viharzó gyors tételek  mellett üdítően hatott a második tétel békés, nyugodt tempója.  A mű számtalan hangszertechnikai  problémát vet fel, ám a húsz-harminc éves együttmuzsikálásnak köszönhetően az egységes, kiforrott hangzás magától értetődő. Öt kiváló, tapasztalt előadó működött közre abban, hogy zeneileg is tökéletes interpretációval örvendeztessék meg a közönséget.

Harminc év zenélés, sikeres fellépések övezték a Transilvan Vonósnégyes pályáját. A keddi koncert után a kvartett és közönség egyaránt újabb sikertörténettel gazdagodott.

(Borítókép: A Transilvan Vonósnégyes ez alkalommal Daniel Goiti zongoraművésszel egészült ki. Fotó: Filharmónia)