Talán nem is olyan nagy dolog a halál?

Talán nem is olyan nagy dolog a halál?
Milyen lesz az én személyes naplementém? Reménységgel tekintek-e rá? Tudom-e, hogy majd az Úr Jézus vár engem? Ez a keresztény gondolat békességgel tölt el bennünket. Ezen a napon, amely az öröm, a nyugalom és a béke napja, gondoljunk az előttünk járókra, és gondoljunk arra, ami vár ránk, arra, hogy milyen lesz saját életem alkonya. A szívünk miben horgonyozik? Ha még nem jó helyen lenne ez a horgony, változtassunk, és arra a partra vessük ki szívünk horgonyát, ahol a reménység van, amely nem csal meg, mert az Úr Jézusban soha nem fogunk csalódni. (Ferenc pápa gondolatai a halálról)

Ma Halottak napja. Ilyenkor a temetőbe megyünk sírt díszíteni, gyertyát, mécsest gyújtani, emlékezni és mindenekelőtt imádkozni. A hívő keresztények számára többet jelent ez a nap a megemlékezésnél és a sírhelyeknél. Halottak napján nem olyanokra emlékezünk, akik voltak: hisszük, hogy olyanokra gondolunk, akik élnek, mert tekintetünk azokra irányul, akik a mennyben vannak. Halottak napján azokról emlékezünk meg, akik útban vannak a mennyei boldogság felé. Nem tudjuk, hogy hozzátartozóink, ismerőseink közül kik jutottak már el oda, ahol Isten letöröl minden könnyet. Ezen a napon minden pap három szentmisét mondhat. Csak egyért szabad stipendiumot (a mise elvégzési díja) elfogadni, a másodikat az összes meghaltért, a harmadikat pedig a pápa szándékára kell végezni.

 

Halottak napján sok helyen szokás a sírok szenteltvízzel való meghintése – az élet jelképeként –, máshol „formázott péksütemények” készítése is. Szent X. Piusz pápa (1903–1914 között) rendelkezése óta ezen a napon (ha nem esik vasárnapra) a Halottak zsolozsmáját végzik.

Halottak napja azoké, akik még a tisztítóhelyen vannak, hogy megszabaduljanak a földi bűneiktől. De ők is üdvözülni fognak. Imádkozzunk értük kitartóan, hogy minél hamarabb bejuthassanak Isten boldog országába. Kérjük Jézus Krisztust és minden szenteket, a megdicsőült lelkeket, hogy mi is mindnyájan eljussunk az örök hazába s találkozzunk a mennyben.

Hadd zárjam soraimat Jakab Gábor pápai káplán, plébános Isten vasár- és ünnepnapi igéinek breviáriumában (2008.) megjelent gondolataival: „Halottak napja van. Alkalom arra, hogy az imádság hullámhosszán lélekben találkozzunk hajdan itt és közöttünk élt hozzátartozókkal.

Ezen az őszi napon a fák és bokrok nagyrésze csupasz már. Jól átlátunk ágaik között, és nem csak a szemünk, de hitünk révén a szívünk is messzire lát: látja, bár képzeletben, a ránk is váró, Jézus által megígért másik hazát. Babits Mihály szavaival így szólíthatjuk meg ma egyik-másik hozzánk tartozónkat: Te már mindent tudsz... talán azt is, hogy nem is olyan nagy dolog a halál.

A Szentírás, vagyis a Biblia ismételten biztat mindannyiunkat, hogy imádkozzunk egymásért. A halottakért is. Hogyan is vághatná el azt a sok-sok imádságból szőtt erős szeretet-köteléket a halál?!”