Sulyok Tamás a magyar kormánypártok államfőjelöltje

(Fotó: Facebook)
A magyar alkotmánybíróság elnökét javasolja a Fidesz–KDNP Pártszövetség államfőnek - jelentette be néhány perccel ezelőtt Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Balatonalmádiban tartott sajtótájékoztatóján.

Politikai elemzők megjegyzik: mivel a Fidesz–KDNP kétharmados többséggel kormányoz, biztosra vehető az új államfő személye.

Mint ismeretes, február 10-én Novák Katalin bejelentette a lemondását, miután hatalmas közfelháborodást váltott ki azzal a döntésével, hogy kegyelmet adott egy pedofilügyben érintett elítéltnek. 

Novák elismerte, hogy hibázott, és bocsánatot kért.

Sulyok Tamás 1980-ban a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán szerzett jogi diplomát. A Csongrád Megyei Bíróságon bírósági fogalmazóként kezdte pályafutását, jogi szakvizsgájának abszolválása után 1991-ig jogtanácsosként dolgozott, alkotmánybírónak választásáig ügyvédként tevékenykedett.

2000-től 2014-ig osztrák tiszteletbeli konzulként dolgozott, 2014 szeptemberében lett az Alkotmánybíróság tagja, 2015 áprilisától a testület elnökhelyettese. A magyar országgyűlés 2016 novemberében az alkotmánybíróság elnökévé választotta.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Négyen meghaltak és többen megsérültek, amikor az Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) vezetősége közleményben tudatta, hogy a hatóságokkal együttműködve vizsgálja a baleset körülményeit.
Külpol