Rajthoz áll az Africa Race-en a Szalay–Bunkoczi páros

Rajthoz áll az Africa Race-en a Szalay–Bunkoczi páros
Az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László januárban újra elindul a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Afrika Race nemzetközi terepraliversenyen, és a győzelmet célozza meg.

A budapesti Széchenyi fürdő különtermében rendezett sajtótájékoztatón Szalay Balázs csapatvezető, az Opel Mokka pilótája elmondta: sokat beszélgettek arról, hogy elinduljanak-e a dél-amerikai Dakar-ralin, de mivel ragaszkodnak a sivatagi versenyzéshez, ismét Afrikát választották. Hozzátette: idén is Monacóból, december 31-én reggel indul a mezőny, amely január 2-án áthajózik Marokkóba, a cél pedig a hagyományoknak megfelelően Szenegálban, a rózsaszín tó partján lesz.

„A pálya ezúttal még az eddiginél is több homokdűnén vezet keresztül, az útvonalat a legendás francia raliversenyző, a kétszeres Dakar-győztes Jean-Louis Schlesser tervezte” – ismertette Szalay.

Bunkoczi László navigátor elmondta: jó csapatuk és stábjuk van, ezért a győzelem lesz a céljuk. „Negyedszer állunk rajthoz az Africa Race-en, nem mondom, hogy mindegyik jól esett, sőt volt olyan indulásunk is, ami nagyon hamar véget ért. Győzelem vagy halál – ezt Balázs szokta mondani, én pedig a csapat pesszimistája vagyok, de most bennem is megfogalmazódott, hogy megpróbáljuk megnyerni a versenyt” – fogalmazott.

A Szalay, Bunkoczi duó az afrikai sivatagi viadalon 2014-ben a 18., idén a 13. helyen végzett, tavaly pedig kiesett.

A szerdai eseményen bejelentették, hogy a Darázsi Zsolt–Szalai Norbert kamionos duóval bővült az Opel Dakar Team. A párossal Szalayék már korábban is dolgoztak együtt, most pedig visszatértek a csapathoz, és ők is elindulnak az Africa Race-en.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Rajthoz áll a Szalay Balázs–Bunkoczi László páros a január 2-án kezdődő Dakar-ralin, amelyet Szaúd-Arábiában rendeznek. Hivatalosan bejelentette a szatmárnémeti Gyenes Emánuel is, hogy ismét indul a motorosok versenyén.
Sport