Pénteken startol a 19. Szent István-napi Néptánctalálkozó

Ezúttal sem marad el a főtéri tánc

Pénteken startol a 19. Szent István-napi Néptánctalálkozó
A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a SzINT Kulturális Egyesület és a Szarkaláb Néptáncegyüttes augusztus 11-17. között szervezi meg a 19. Szent István-napi Néptánctalálkozót.

A szervezők örömmel tapasztalták, hogy a fesztivál Erdélyben egyre fontosabb identitásmegőrző és kisközösségi önszerveződést gerjesztő szerepet játszik, így erdélyi magyar közösségünk autonóm nemzetközi kulturális kapcsolatépítésének elvitathatatlan tényezőjévé vált. Ugyanakkor – az iránta megnyilvánuló fokozódó érdeklődésből ítélve – ma már az egyik legrangosabb Kárpát-medencei Szent István-napi rendezvénnyé fejlődött, s az európai kisebbségi és regionális kultúrák számontartott találkozóhelyévé vált.

Az idei rendezvényen hét ország húsz nemzeti és regionális kisebbséget képviselő néptáncegyüttese vesz részt. Érkeznek vendégek Görögországból, Lengyelországból, Kárpátaljáról, Felvidékről, Magyarországról, Vajdaságból, Erdélyből.

A fesztiválnak ezúttal is Kolozs és Fehér megyei helyszínei lesznek, Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Magyarlónán, Désen, Tordán, Gyaluban, Miriszlón szerveznek néptáncfellépéseket.

Hagyományteremtő szándékkal első ízben szerveznek augusztus 15-én, kedden Heltai FolkNapot, azzal a céllal, hogy a kolozsváriak kötetlenebb program keretében közelebbről is megismerkedhessenek a fesztivál vendégeivel, zenészekkel, muzsikájukkal, együtt tölthessenek egy szép délutánt. Minden érdeklődőt, kicsit, nagyot és családot szeretettel várnak a rendezvényre.

A 19. Szent István-napi Néptánctalálkozóról, a résztvevő együttesekről bővebb információkat, a teljes programot az esemény facebook oldalán találhatják.

A néptánctalálkozó programja

2017. augusztus 11, péntek
19.00 – Felvonulás és fellépés Gyaluban, Désen, Magyarlónán
23.00 – Heltai Táncház – a Heltai Alapítvány székhelyén

2017. augusztus 12, szombat
17.00 – Felvonulás és Szabadtéri Nyitógála Magyarfenesen
23.00 – Heltai Táncház – a Heltai Alapítvány székhelyén

2017. augusztus 13, vasárnap
15.00 - Felvonulás és Szabadtéri Gála Miriszlón / Miriszlói Magyar Napok
23.00 - Heltai Táncház – a Heltai Alapítvány székhelyén

2017. augusztus 14, hétfő
11.00-12.00 – Fellépés a Tordai Sóbányában
12.00-13.00 – Kolozsvári tánckavalkád – a 19. Szent István-napi Néptánctalálkozó résztvevőinek bemutatkozója – Főtér
19.00 – Nemzetközi est és táncház – Gyalu

2017. augusztus 15, kedd
11.00-12.00 – Fellépés a Tordai Sóbányában
12.00-13.00 – Kolozsvári tánckavalkád – a 19. Szent István-napi Néptánctalálkozó résztvevőinek bemutatkozója – Főtér
15.00-20.00 – Heltai FolkNap (a Heltai Alapítvány székhelye)
15.00-16.30: Élőzenés gyerektáncház és játszóház
16.00-17.00: Hogyan lett a Kodobákból Codoba? Másodlagos identitásváltások egy mezőségi cigánymuzsikus családnál – Könczei Csongor előadása
17.00-20.00: Népek muzsikája – a 19. Szent István-napi Néptánctalálkozó zenészeinek, a Csereklye, Harmadik, Tokos, Rezeda, Ördöngös, Kontrabanda zenekarok, valamint a Magyarpalatkai Banda és kalotaszegi muzsikusok koncertje
23.00 – Heltai Táncház - a Heltai Alapítvány székhelyén

2017. augusztus 16, szerda
12.00-14.00 – Sétatér-tánc – a 19. Szent István-napi Néptánctalálkozó helyi résztvevőinek műsora – Sétatéri színpad
15.30-17.00 – Népviseleti felvonulás kolozsvár központjában (A Heltai Alapítvány székhelyétől a főtéri Nagyszínpadig)
17.00-20.00 – Szabadtéri zárógála Kolozsvár Főterén
23.00 – Heltai Táncház – a Heltai Alapítvány székhelyén