NB I – 17.: kiéleződött a harc az élen

NB I – 17.: kiéleződött a harc az élen
Kiélezetté vált a küzdelem a magyar élvonalban: az élen tanyázó négy csapatot már csak mindössze három pont választja el.

Mindez a Budapest Honvédnak „köszönhető”, amely 0–1-ről fordítva, a 92. percben szerzett találattal legyőzte az éllovas Vasast – az angyalföldiek legutóbb szeptember 21–én veszítettek bajnoki meccset, de egy ideje már hullámvölgyben vannak, hiszen sorozatban negyedszer nem tudtak győzni.

A Vasas üldözői viszont nyerni tudtak: a címvédő Ferencváros az esélyeknek megfelelően különösebb nehézségek nélkül győzte le a sereghajtó Gyirmót együttesét, míg a Videoton ugyanilyen magabiztossággal diadalmaskodott az MTK felett, Danko Lazovics (képünkön, fotó: MTI/Kovács Tamás) duplájával.

Eredmények és gólszerzők, OTP Bank Liga, 17. forduló: Swietelsky Haladás–Debreceni VSC 1–0 (Ars 53.), Újpest FC–Mezőkövesd Zsóry FC 1–1 (Andric 51., 11–esből), illetve Pauljevic 55.), Ferencváros–Gyirmót FC 2–0 (Présinger – öngól, 50., Djuricin 65.), Budapest Honvéd–Vasas 2–1 (Nagy G. 81. – öngól, Eppel 92.), illetve Pavlov 71.), Diósgyőri VTK–Paksi FC 2–0 (Lipták 59., Ugrai 92.), Videoton FC–MTK Budapest 2–0 (Lazovic 2 – 70., 90.).

A tabella:

1.      Vasas         17     9       4       4       27–17         31

2.      Videoton    17     9       3       5       37–18         30

3.      Ferencváros         17     8       5       4       33–24         29

4.      Honvéd      17     8       4       5       27–17         28

5.      Haladás      17     7       4       6       20–20         25

6.      Mezők.       17     6       6       5       19–21         24

7.      Újpest        17     5       8       4       27–25         23

8.      DVSC        17     5       5       7       20–23         20

9.      Diósgyőr    17     5       3       9       23–33         18

10.    MTK 17     4       6       7       10–19         18

11.    Paks  17     3       8       6       15–23         17

12.    Gyirmót     17     3       4       10     8–26 13