Leszerelték a magyar helységnévtáblákat

Leszerelték a magyar helységnévtáblákat
Szokatlan jelenségre lettek figyelmesek a Kolozsvárhoz közeli Méra falu lakói: a napokban eltűnt valamennyi magyar nyelvű helységnévtábla a településről. Idősebb Deák Ferenc községi tanácsos szerint a közigazgatási szempontból Kisbácshoz tartozó településen még tavaly szeptemberben eltávolítottak két táblát.

– Már akkor jeleztük a polgármesternek, hogy két magyar nyelvű helységnévtábla hiányzik Mérából, akkor azt ígérte, intézkedik. Erre eltűnt a maradék kettő is – jegyezte meg az ügy kapcsán lapuknak a községi tanácsos. Kiderítettük: a táblákat a megyei útügyi igazgatóság szerelte le. Ezzel kapcsolatban Deretei Csaba, a vállalat részlegvezetője a Szabadságnak elmondta: a Kisbács község által Méra számára rendelt és elhelyezett helységnévtábla kifakult.

A tábla nem felelt meg a jogszabályokban rögzített műszaki előírásoknak, s a közlekedés biztonsága érdekében a román nyelvűekkel együtt eltávolították őket.

Prémium tartalom

Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!