Kolozsvár: vizsgálat a hallássérültek szakközépiskolájában, miután egy felügyelő megütött egy diákot

Vizsgálat indult hétfőn a hallássérültek szakközépiskolájában, Kolozsváron, miután a Facebook közösségi portálra egy olyan kisfilm került fel, ami szerint egy éjszakai felügyelő megütött egy diákot.

Amalia Gurzău, a Kolozs megyei tanfelügyelőség szóvivője szerint az iskolában két diák dulakodott, őket próbálta a felügyelő szétválasztani.

„A Hallásérültek Szakközépiskolájában vizsgálják a kialakult helyzetet, bizottság alakult. Az első információk szerint két diáklány dulakodott, az éjszakai felügyelő pedig megpróbálta őket szétválasztani. Nincsenek nyomai fizikai erőszaknak, vagy olyan aspektusnak, ami a diáklányok testi vagy lelki integritását veszélyeztetné” – fogalmazott a szóvivő.

A bizottság vizsgálatának az eredményeit eljuttatják majd a tanfelügyelőségre is.

A Facebookon vasárnap jelent meg egy kisfilm a történtekről.

„Az incidens a kolozsvári Hallásérültek Szakközépiskolájában történt! Egy pedagógus megüt egy diákot. A diák az iskola kollégiumában lakik. Az incidens a hétvégét történt. Szerintetek ez normális?” – áll a Facebook-bejegyzésben.