Egészségnevelési órák az iskolákban. Hány diákot irattak be a szülők?

Egészségnevelési órák az iskolákban. Hány diákot irattak be a szülők?
Jelenleg a szülők mindössze 5 százaléka íratja be gyermekét az egészségnevelési órákra - közölte Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, elismerve ugyanakkor, hogy kevés tanintézetben van lehetőség erre.

A tárcavezető a TVR Infónak nyilatkozva elmondta, 2002-ben személyesen indította útjára az Egészségnevelés a romániai iskolákban elnevezésű programot. Ezt az Egyesült Államok romániai nagykövetségével partnerségben dolgozták ki, és az volt a terv, hogy opcionális tantárgyból kötelezővé válik. "Ez azonban sajnos nem így történt. A szülők alig 5 százaléka íratja be gyermekét ezekre az órákra. Igaz, kevés iskola kínálja fel a lehetőséget" - magyarázta.

A miniszter hozzátette, tárgyalt Ligia Deca tanügyminiszterrel és a Mentsük meg a gyermekeket szervezet képviselőivel is, hogy indítsanak el egy képzést azon tanárok számára, akik taníthatnák ezt a tantárgyat.

Alexandru Rafila szerint az egészségnevelési órákon a higiéniáról, az egészséges táplálkozásról, a rendszeres testmozgás fontosságáról, a függőségek - például kábítószer-fogyasztás - elleni küzdelem módozatairól vagy a serdülőkori várandósság megelőzéséről kapnak információkat a tanulók.

(Fotó: szandasuli.hu)