Illemre szoktatnák az utasokat, sofőröket, jegyellenőröket

Új közszállítási viselkedési kódexet bocsátottak közvitára

Illemre szoktatnák az utasokat, sofőröket, jegyellenőröket
A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal és a Kolozsvári Közszállítási Vállalat (CTP, volt RATUC) szakemberei úgy vélik, eljárt az idő a 2004-ben kidolgozott és a városi tanács által elfogadott tömegközlekedési kódex fölött, ezért a közeljövőben új szabályok bevezetésére van szükség. Az önkormányzat hatáskörébe tartozó közhasznú vállalat munkatársai új irányelveket dolgoztak ki, amelyeket közvitára bocsátottak, majd az önkormányzati képviselők asztalára kerül. Ezek közül túlkapásra adhat okot, ha valakinek zavaró testszaga van, vagy piszkos ruhában ül fel valamelyik közszállítási járműre, esetleg sértegeti a járművezetőt, mert borsos büntetésre számíthat. A jegyellenőrök viselkedésére vonatkozó szabályok nagyjából változatlanok: nekik kell leszállítaniuk a kéregetőket, illedelmesen kell viselkedniük az utasokkal. Az időszerűsített szabályzatból az is kiderül, hol lehet ezután felszállni a járművekre, kell-e a csomagért jegyet váltani.

A jelentős infrastrukturális és műszaki fejlődéseket követően (villamossínek teljes cseréje, jegyautomaták felszerelése és üzembe helyezése, villamosok, autó- és trolibuszok vásárlása stb.) eljött a finomhangolások ideje – vélhetik a Kolozsvári Közszállítási Vállalat (CTP) és a polgármesteri hivatal illetékesei, ugyanis új viselkedési kódexet dolgoztak ki az utasok, a jegyellenőrök és a gépkocsivezetők számára. 

Az egyelőre csak közvitára bocsátott rendelkezések szerint, amennyiben valaki piszkos ruhával ül fel valamelyik közszállítási járműre, megbüntetik. A jegyellenőrök részéről ugyanerre számíthatnak azok is, akiknek erőteljes testszaga van, obszcén gesztusokkal botránkoztatja meg az utasokat, vagy inzultálja a gépkocsivezetőt. A büntetések minimális összege 100 lej, a maximum pedig ennek duplája lehet. Ennyit fizethetnek azok is, akik rossz szagú élelmiszert vagy anyagokat szállítanak a tömegközlekedési járműveken.
 
Ezután csak elől lehet felülni?

A nyugat-európai városokban már évtizedek óta bevált módszert Kolozsváron is szeretnék meghonosítani: amennyiben az önkormányzati képviselők is úgy akarják, ezután az utasok csak az első ajtón szállhatnak fel, és a többin le. Az utasoknak tilos lesz le- és felszállni menet közben, illetve erőszakkal kinyitni vagy nyitva tartani a jármű ajtóit. Emellett tiltják majd azt is, hogy – akárcsak a kommunizmus idején, de jóval 1990 után is – az utasok a közszállítási jármű lépcsőin közlekedjenek, és az sem lesz engedélyezett, hogy bármilyen tárgyat kidobjanak az ablakon. Büntetik majd azokat is, akik zavarják a sofőröket, rágalmazzák, sértegetik a jegyellenőröket vagy a járművezetőket. 

A balesetek elkerülése végett arra köteleznék az utasokat, hogy jól fogózkodjanak meg, használják a cég által rendelkezésre bocsátott jegyvásárlási módszereket, s a jegyellenőrök kérésére mutassák fel személyazonossági igazolványukat.

Vonaljegyet a csomagokért

Zavaró lehet a mobiltelefonját kihangosítva használó vagy társalgópartnerével hangosan beszélő utas. Amennyiben a közvitára bocsátott viselkedési szabályokat elfogadja a Kolozsvári Városi Tanács, a jegyellenőrök ezután a hangoskodókat is megbüntethetik. Továbbá tilos lesz az áruk és javak szállítása, a csomag pedig csak maximum két ülőhelyet foglalhat el, s jegyet kell váltani érte. Természetesen ezután sem lehet gyúlékony, radioaktív, szennyező anyagokat, gázpalackokat, üzemanyagot szállítani a CTP autó- és trolibuszain, illetve villamosain. 

Nem engedélyezik a kéregetést, illetve a plakátok és öntapadósok kiragasztását, a javak árusítását, a cigarettázást vagy az elektromos cigaretták használatát, az ittas vagy részeg utasok jelenlétét a közszállítási járműveken, az időseknek, rokkantaknak vagy várandós nőknek fenntartott helyek elfoglalását, amennyiben a járműre ilyen utasok szálltak fel. 

Engedélyezett lesz a kutyák szállítása, de továbbra sem lehet madarakat vagy más élő állatot szállítani a buszokon, trolikon és villamosokon. A macskák utaztatása is csak erre a célra gyártott hordozóban lesz megengedett. A házi kedvenceket, kis háziállatokat csupán táskában, ketrecben lehet felvinni a közszállítási járművekre.
 
A sofőrök és a jegyellenőrök kötelezettségei

A gépjárművek vezetőit arra kötelezik, hogy tartsák be a közlekedési órarendet, az útvonalat, és álljanak meg a megállókban, illetve ne induljanak tovább, amikor idősek, kisgyerekes vagy várandós nők, mozgássérültek várakoznak a megállóban, s nyilvánvaló a felszállási szándékuk. 

Továbbra is tilos lesz mobiltelefonon beszélniük a sofőröknek, kivéve, amikor olyan távközlési segédeszközöket használnak, amelyek lehetővé teszik, hogy mindkét kezüket szabadon használják (hands-free). Ugyanakkor elvárják tőlük, hogy tisztelettudók, illedelmesek legyenek az utasokkal szemben. 

A jegyellenőröket arra köteleznék, hogy szállítsák le a kéregetőket, illedelmesek legyenek és civilizáltan viselkedjenek, az utasokkal. Amennyiben a blattoló személy nem hajlandó igazolni magát, vagy agresszívvé válik, elvárják tőlük, hogy azonnal értesítsék az illetékes hatóságokat.